Magyarországról a piarista rend képviseletében Ruppert József érkezett, valamint a főegyházmegye egész területéről sok pap, a szülőfalu képviselete, más zarándokcsoportok Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről, és természetesen a templomot zsúfolásig megtöltő kolozsváriak.

A közösség ünnepléséhez a világi hatóságok tisztségviselői, politikai szervezetek képviselői is csatlakoztak, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Magdó János. A görögkatolikus egyház képviseletében részt vett a kolozsvár-szamosújvári püspök, Florentin Crihalmeanu.

Jakubinyi György érsek ünnepi homíliájában négy kérdésre kereste a választ. Az első a szentelő püspökre vonatkozott: miért Andrea Cassulo pápai nuncius szentelte Márton Áront?

A szokásnak megfelelően a bukaresti Cisar érsek kellett volna hogy legyen a szentelő, ám a nuncius korábban sokat tett és nagyon szívén viselte a kisebbségi sorsba került erdélyi magyarok ügyét, a vatikáni vezetésnél maga kérte a székely pap püspöki kinevezését a korábbi romániai gyakorlattal szemben (vagyis hogy németajkú püspököket neveztek ki az országban). A másik kérdés a társszentelőkre vonatkozott: hiszen a két németajkú püspök helyett a tájékozatlan szemlélő magyarajkú vagy magyarországi püspökre számított volna.

Ez a kor történelmi-politikai helyzetében szinte lehetetlen lett volt, a háborús helyzet miatt a határok le voltak zárva, Romániában pedig nem volt magyar püspök. A szentelés maga is egyházi gyász közepette történt: a Márton Áront püspökké kinevező XI. Piusz pápa február 10-én váratlanul elhunyt, teste a szentelés pillanatában is ravatalon feküdt a Vatikánban.

A harmadik kérdésben Jakubinyi érsek azt taglalta, miért választotta vajon Márton Áron püspökké szentelése helyszínéül Kolozsvárt, holott talán illő lett volna a püspöki székhelyen szenteltetnie magát. Jakubinyi érsek feltételezése szerint a döntésben közrejátszott a két város nemzetiségi összetétele közti különbség, mivel Gyulafehérvár már akkor is kis létszámú magyar lakossággal rendelkezett, míg Kolozsvár többségében magyar volt, és kulturális központ.

Emellett Márton Áron személyes kötődései, a városban eltöltött termékeny, küzdelmes évek és az azok során szerzett sok-sok ismerős is ebbe az irányba befolyásolta a döntést. A negyedik kérdés egyházjogi-dogmatikai jellegű volt: a hét szentség sorában csak a papság található, a püspökség nem külön szentség, miért szükséges akkor a papszentelés után még egy hasonló szertartás? A válasz: a szentség valóban egy, de azon belül különböző fokozatok vannak, ezek közt a püspök az egyetlen, aki az áldozatbemutatásra vonatkozó hatalmat tovább tudja adni, ezért őt erre a fokozatra külön szertartásban kell felszentelni az egyházi rendelkezések értelmében.

A templom Szent Cecília kórusa elsősorban népénekeket énekelt, ezzel is Márton Áron alakját idézve, aki a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjainak erdélyi életbe léptetésén személyesen buzgólkodott, szorgalmazta, hogy minden szentmisén a nép énekeljen, s olyan egyházi énekeket válasszanak, amelyek értékesek, a nép ajkán élnek, hogy az áldozatba valóban be tudjon kapcsolódni a közösség is.

A templomba lépőket a szentély melletti oszlopon Valovits László Márton Áron-portréja fogadta. A szentmise végén a templomban elhelyezett emléktáblát áldotta meg a főpásztor, majd a templom előtt álló Márton Áron-szobrot koszorúzták meg a résztvevők.

Jakubinyi György érsek a jelenlevőket emlékeztette a keresztségben kapott általános papságukra, és az abból fakadó küldetésre. Végül arra intett: a hitvalló kereszténynek Márton Áron példájára a munkában és a szenvedésben egyaránt ki kell tartania és helyt kell állnia.

Gyulafehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír