A kereszt mindennapi életünk tudatos, vagy éppen véletlenszerű tartozéka. Ott van a szobánk falán, néha a szemünkbe ötlik egy-egy hegytetőn, templomtornyon, a nyakunkban hordjuk, vagy pedig éppen ima előtt magunkra rajzoljuk,- keresztet vetünk.

Szent Kereszt felmagasztalásának a napján, Anyaszentegyházunk a kereszt fontosságára és üzenetére irányítja a figyelmünket. A mai ünnep Jeruzsálemben keletkezett. Nagy Konstantin császár a szent sír fölé templomot építtetett, és az itt megtalált szent Keresztet a mai napon ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen a név - Szent Kereszt felmagasztalása. Azóta az egyház minden évben megüli ezt a napot - felemeli a keresztet, hogy rátekintsünk, és tudatossá legyen, hogy az Úr Jézus mit vállalt értünk, és nekünk Krisztus követőknek, keresztényeknek milyen irányba kell haladnunk.

Ennek már az Ó-szövetségben is volt előképe, erről szólt az első olv. A választott nép vándorlása idején veszélybe került, kígyók mardosták, gyötörték őket. Isten parancsára Mózes rézkígyót tűzött egy póznára, aki hittel és bűnbánattal tekintet a kígyóra megmenekült a mérges kígyók marása elől.

A mózesi rézkígyót maga Jézus is említi Nikodémusnak, és önmagára alkalmazta, mint kereszthalála előképét. Így a megváltás pillanatától kezdve a kereszt Isten irántunk való nagy szeretetének a jele - kegyelmi erőforrásunk.

A szentek közül hányan meg hányan voltak a kereszt szerelmesei, mert felfedezték, hogy a keresztet nem iktathatják ki az életükből, hanem a kereszten szentelődnek meg. Így született meg a mondás is, hogy, aki a keresztet el akarja kerülni az, Krisztust kerüli.

Tudjuk például, hogy Szent Ferencnek és társainak kezdetben szegényes körülményeik miatt nem volt imakönyvük, még szentképük sem. Ezért Szent Ferenc egy nagy keresztet állított fel a szegényes hajlékukban, ez pótolta az imakönyvüket és elmélkedési könyvüket. A kereszt volt az evangéliumos könyvük, amely megtanította őket Krisztus tökéletes követésére. Sőt szent Ferenc még azt a kegyelmet is meg kapta, hogy a testén hordozhatta az Úr Jézus szent sebhelyeit, a keresztre feszítés nyomait. Szent Ferenc számára ez állandó fizikai fájdalmat jelentett, amelyet az Úr Jézus iránti szeretetből nagy türelemmel viselt.

Megkeresztelt emberként mi is Krisztus követésére vállalkozunk. Azt a hivatást kaptuk, hogy megszenteljük azt az életkörülményt, amelyben élünk. Arra lenne szűkség, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Észre kellene vennünk, az életünk üdvösséget hozó mindennapi keresztjét, amely megjelöl. A naponkénti bosszankodást, a jelentkező betegséget, a jócselekedetre felkínálkozó alkalmat. Nem kirívó nagy dolgok, de mindennap jelen vannak. Ezekből szövődik az életünk, s ha tudatos vállalással nem színezzük egyszerűen sima, dísztelen és szürke lesz minden.

A Kereszt nemcsak központi jelképe hitünknek, hanem központi tartalma is. A Kereszt által nyertük el megváltásunkat, a Kereszt útján mutatta meg Isten irántunk való végtelen szeretetét. De Krisztus Keresztje hitünk és életünk legvigasztalóbb üzenete is, mert általa tudjuk hogy egyetlen szenvedés sem hiábavaló, ha képesek vagyunk Krisztus szenvedéséhez fűzni azt. Nincs élet kereszt nélkül; a kérdés csupán az, hogyan visszük keresztünket? A választ erre a kérdésre megtaláljuk, ha lélekben felmegyünk a Kálváriára és megállunk Krisztus keresztje előtt.


A Kálvárián három kereszt állt. Megszoktuk, hogy csak a középsőt, Jézus keresztjét vesszük komolyan. A másik kettő mintha nem jelentene semmit nekünk, mintha véletlenül kerültek volna oda. De nem így van. Ez a három kereszt egymáshoz tartozik, mert ezek képviselik az egész emberiséget, Krisztussal, a világ Megváltójával együtt.

Álljunk meg először egy pillanatra a baloldalon található kereszt előtt, amelyen a bal lator függ. A művészek leginkább sötét színekkel festik meg ezt a keresztet, mivel a bal lator nem keresi a kapcsolatot a középen lévő kereszttel. Úgy viselkedik mint Krisztus ellensége. Számára a kereszt értelmetlen, csak a fizikai leszállás a keresztről jelentené a menekülést ebből az értelmetlen helyzetből. De nem szállhat le a keresztről. Ez a nem megváltott kereszt, annak ellenére, hogy ilyen közel van Jézus keresztjéhez. Kérdezhetjük magunktól, hány ilyen nem megváltott kereszt van az életünkben? Minden olyan szenvedés nem megváltott kereszt, amelyet nem vagyunk hajlandók elfogadni Isten kezéből, minden olyan élethelyzet, amelyben lázadunk Isten ellen.

A jobboldali keresztet a festők világos színekkel festik meg. A rajta függő lator arcvonásai nyugodtak, megbékéltek. Tudatában van annak, hogy megérdemelte büntetését. Elismeri, hogy Jézus ártatlan. Ez a különbség közte és a bal lator között: a jobb lator keresi a kapcsolatot Jézussal. E kereszt előtt kell elidőznünk, mert ez adja meg a választ a szenvedés fájó kérdésére. Szenvedésünknek csak úgy tudunk értelmet adni, ha felnézünk a kereszten függő Jézusra.
Középen, a két lator között áll Jézus keresztje. Megrendít bennünket ez a kép és a belőle fakadó gondolat: ahol szenvedés van, ott van a közelben Krisztus is. Ha úgy érezzük magunkat, mintha a keresztre lennénk szögezve, elég felemelni tekintetünket és rádöbbenünk arra, hogy ott áll mellettünk Krisztus keresztje is.
A Kereszt titkát azonban Krisztus feltámadása tárja fel véglegesen. Krisztus feltámadása előtt a kereszt a legnagyobb tehetetlenség, reménytelenség és szégyen jele volt. Krisztus feltámadása után a Kereszt a remény, a győzelem és a szeretet jelévé vált.

Amíg tart a történelem, az emberek végtelen tömege menetel a jobb és a bal lator keresztje irányába. De az idők végeztével csak egyetlen kereszt marad majd meg, a középső, mint az Emberfiának győzelmi jele, amely kettéhasítja az eget napkelettől napnyugatig és bevezeti a benne hívőket az Atya örömébe. De amíg a földön élünk, a kereszt és a szenvedés gyakran titok marad számunkra. Addig az egyetlen megoldás az, hogy felemeljük tekintetünket Krisztus keresztjére. Amikor tekintetünk megáll Jézus szenvedő arcán, akkor a szenvedések más fényben jelentkeznek: ahelyett, hogy lázadnánk, belenyugszunk a szenvedésbe, majd elfogadjuk a szenvedést és felajánljuk azt Istennek. A keresztre szegezett tekintet továbbá elcsitítja lázadó lelkünket, amelyet felháborít a világban uralkodó igazságtalanság. Tudatosul bennünk, hogy semmi sincs elveszve, ha az igazságtalanságban is képesek vagyunk meglátni Krisztus keresztjét. Mert ne felejtsük el, hogy Jézus is igazságtalan vádak áldozata volt, hogy őt is gyűlöletből szegezték a keresztre. A testi fájdalmak mellett el kellett szenvednie az erkölcsi megaláztatásokat is, a gúnyt és emberi méltóságának lábbal való tiprását. Ellenségei meg akarták semmisíteni Jézust, de Ő, áldozata árán, megváltotta a világot. Ezt a dicsőséget és ezt a fényt akarja adni mindazoknak, akik hisznek benne.

Az ünnepi szentmisében tegyük az oltárra a küzdelmeinket, szenvedéseinket, kéréseinket és biztosak lehetünk abban, hogy Jézus Krisztus azokat átalakítja, és értékessé teszi, hogyha bizalommal és hittel járulunk hozzá. A mai nap, ez az ünnep jó alkalom arra, hogy újra felszítsuk a jó szándékot, a tettrekészséget. Tekintsünk az Úr Jézus keresztjére, hogy erőt és kegyelmet nyerjünk mi is az üdvösséges kereszthordozáshoz.

Szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén két történelmi eseményre, Krisztus keresztjének megtalálására, valamint visszaszerzésére emlékezik az Egyház.

A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ára nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben. A Keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az elnevezés: Szent Kereszt felmagasztalása.

Az ereklyét, amelyet később elraboltak a perzsák, Hérakleiosz császár 630 körül szerezte vissza és vitte őrzési helyére – a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán.

Az egyház minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét. Felemeli a Keresztet, hogy rátekintsünk, és tudatossá legyen, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell haladnia minden kereszténynek.
[/color]