Hedvig 1174 körül született Bajorországban, Andechs várában. Szülei, Andechsi IV. Berthold és Groitzschi Ágnes ötéves korában bízták őt a kitzingeni bencés apácákra. A család, mely Barbarossa Frigyes császártól hercegi rangot kapott, királyi családokból származó vőlegényeket keresett leányai számára: Ágnest a francia királyhoz, Gertrúdot II. András magyar királyhoz adták feleségül. Hedvig számára is királyi családból való vőlegényt kerestek, de előtte meg kellett szereznie a bencés apácák között a rangjához illő műveltséget.

A Kitzingenben töltött évek azonban Hedvig számára sokkal többet jelentettek ennél. A bencés élet ritmusa, az Isten jelenlétében élő testvéri közösség megragadta a gyermek lelkét. Az 1300 körül írt legenda Hedvig két sajátos jellemvonását említi: szorgalmasan tanulmányozta a Szentírást, és mindenben a Szentlélek volt különleges tanítómestere. Ebből a két forrásból merítette erejét élete végéig.

1186 körül az akkor tizenkét éves Hedviget kiragadták a békés kolostori környezetből. A család megtalálta a vőlegényét Henrik, a sziléziai herceg fia személyében. Hedvignek követnie kellett vőlegényét egy idegen országba. Szilézia 1163-tól önálló hercegség volt a lengyel tartományok között. Földjét szlávok lakták, Hedvig számára ismeretlen nyelvet beszéltek, erkölcseik és szokásaik is idegenek voltak.

Hedvig első Sziléziában töltött éveiről csak annyit tudunk, hogy a férjét „Istenben szerette mint erényes és népe javát kereső embert”, és hét gyermekkel ajándékozta meg.

1201-ben meghalt I. Boleszláv herceg, és Henrik lett az utóda. Heves harcokat vívott a Piastokkal, melyekből győzelmesen került ki, ennek következtében a sziléziai hercegség addig soha nem látott fénykort ért meg. Henrik óvatosan és okosan kormányozta megnövekedett országát, uralkodói erényei közül kitűnt óvatossága és az, hogy alattvalóival szemben szelíden igazságos volt. Hedvig elkísérte férjét országjáró útjaira, s ha az bírói székébe ült, mellette foglalt helyet. Ilyenkor a legszegényebb és a legelhagyatottabb emberek is tudták, hogy kérésük eljut a herceg füléig. Hedvig határtalan jóságával megnyerte a lengyel nép szívét, az emberek szeretetük jeleként a maguk nyelvén Jadvigának nevezték el.

Szent Hedvig szobra Wrocławban

A szent hercegnő gyakran megszegte a feudális rend szabályait. Ha szükséghelyzetbe kerültek alattvalói, elengedte adójukat, szolgálataikat és adósságaikat. Ezért egyszer az udvari káplán, Ottó pap kifakadt: „Úrnőm, annyi adót engedsz el alattvalóidnak, hogy mi, a te szolgáid, éhen fogunk veszni!” Hedvig így válaszolt: „Légy nyugodt, Isten majd gondoskodik rólatok!”

A hercegnő hamarosan belátta, hogy az országban nagyon hiányzik az a kovász, amely a kereszténység hatását nagy mértékben tudná segíteni: a női kolostor intézménye. Henrik elődei férfi szerzeteseket már megtelepítettek az országban, de egyetlen női kolostor se volt, ami azt jelentette, hogy a leányok számára nem volt nevelési lehetőség, és életüket sem szentelhették egészen Krisztusnak. A legendában olvassuk: „Hedvig megkérte a férjét, hogy saját vagyonukból alapítsanak egy kolostort a ciszterci apácáknak.” A vágy aztán 1202-ben vált valóra Trzebnicában. Hedvig később itt lelt igazi otthonára, bár ő maga soha nem tett szerzetesi fogadalmat, akkor sem, amikor özvegyként beköltözött a kolostorba, melynek akkor már egyetlen életben maradt gyermeke, Gertrúd volt az apátnője. Hedvig életében az évek során egyre nagyobb teret nyert a szemlélődés, ez lett az alapja minden tevékenységének. Napjait az irgalmasság lelki és testi cselekedetei töltötték ki – bármit tett, soha nem önmagáért tette, mert tekintete állandóan Krisztusra figyelt.

Hedvig különös szeretettel volt a szegények és a betegek iránt, Boroszlóban (Wrocławban) az ő kezdeményezésére nyitották meg Szilézia első ispotályát, amelyet a neumarkti leprás otthon követett. A legenda leírja, hogy Hedvig saját kezűleg szolgálta ki a szegényeket és a betegeket, maga osztotta ki az alamizsnát, s csak akkor bízta ezt másra, ha maga már nem boldogult a sok teendővel.

A szegényekben is Krisztust szolgálta. Tizenhárom szegény állandóan volt a környezetében, akikkel egy asztalnál evett. Ezek a szegények akkor is követték, ha úton volt férjével az országban, s ha megérkeztek egy várba vagy más szálláshelyre, először mindig róluk gondoskodott. Nemegyszer a számára készített finom ételeket tálalta fel nekik. Ezért az udvari emberek körében elterjedt a mondás: „Inkább vagyok koldus a hercegnő asztalánál, mint vendég a hercegnél!”

Hedvig belső életében, lelkében egyre hasonlóbbá vált Krisztushoz. Lépésről lépésre követte az Urat a kereszt hordozásában. Kegyetlenségig menő szigorral bánt önmagával. Az Úr pedig kemény próbára tette a kereszt iránti szeretetét: hét gyermeke közül hat a szeme láttára halt meg, 1238-ban elvesztette a férjét is.

Botránkozást keltett a környezetében – gondoljunk csak Hedvig méltóságára –, hogy gyakran járt mezítláb. Így elbeszélik, hogy a gyóntatója egyszer csináltatott neki egy pár cipőt, és megparancsolta, hogy hordja. Hedvig követte is a parancsot, és hordta a cipőt – de nem a lábán, hanem a kezében. Mikor pár év múlva a pap észrevette, hogy a cipő használatlan, Hedvig megjegyezte: „Pedig én engedelmeskedtem és gyakran hordtam!” (Attribútumai között szerepel e pár cipő is a templommakett, a Mária-szobor, a könyv és a rózsafüzér mellett.) Legendaírója így magasztalja Hedvig vezeklését: „A szent lába nyoma a hóban olyan meleget sugárzott, hogy a nyomába lépő, didergő szegények lába felmelegedett tőle!”

Szent Hedvig (Bajorország, 15. század eleje)

A szentek, akik hasonlóvá váltak a megfeszített Krisztushoz, a kereszten élték át a vele való egyesülést. „Hedvig egy alkalommal – mondja a legendája – elmélyült imádságban térdelt a trzebnicai kolostor templomának feszülete előtt. Egyszer csak a feszület megmozdult, a Megfeszített jobb karja eloldódott a kereszttől, átölelte Hedviget, és megáldotta. Az Úr így adta tudtára, hogy meghallgatta imádságát.” Ez a jelenet Hedvig életének legbenső misztériumát is jelzi, és az összes nagy misztikus rokonává teszi őt.

Hedvig 1243. október 15-én halt meg a trzebnicai kolostorban. A kolostor templomában temették el. Tisztelete azonnal megkezdődött és a sírja körül történt csodák hatására hamarosan megindították a szentté avatását. IV. Kelemen pápa iktatta a szentek sorába 1267-ben.

Mindenható Istenünk, te Szent Hedvig csodálatos életével mindnyájunk számára példát adtál az evangéliumi alázatosságra. Közbenjárására vezess minket mennyei országodba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás
Diós István: A szentek élete
Magyar katolikus lexikon

Magyar Kurír
(bh)