„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1, 15) – olvastuk az imént Szent Márk evangéliumból.
Az Úr Jézus nyilvános működése kezdetén kijelenti, hogy betelt az idő és
a megtérésre szólít fel. A hit mellet hangsúlyozza a megtérés, a
bűnbánat fontosságát. Ugyanis a megtérés, a bűntől való elfordulás teszi
alkalmassá a hívőt arra, hogy személyesen találkozhasson az Isten
Fiával, Jézus Krisztussal és befogadhassa az általa meghirdetett
örömhírt, evangéliumot.
A megtérést, a bűnbánat fontosságát hangsúlyozza a mai első olvasmány
is. Ninive lakói Jónás szavaira hallgatva, bűnbánatot tartanak, abban a
reményben, hogy bocsánatot nyernek gonosz tetteik. Isten az ő őszinte
bűnbánatukat látva megbocsát nekik és nem pusztítja el városukat, mert
„nem akarja a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen"(Jón 3,1-5).
Szent Pál apostol, a rövid szentleckében (1 Kor 7,29-31) tovább viszi a
gondolatot és arra hívja fel a figyelmünket, hogy fontos a sürgős
megtérés, mert „az idő rövid!” A felsorolt intelmek azonban nem a
közömbös egykedvűséget vagy az élet örömeinek a lebecsülését jelentik,
hanem a keleti stílus sajátosságaival hangoztatják, hogy nagyon józanul
és megfontoltan kell élni, mert a földön nincs végső célunk, tehát
végérvényesen semmihez sem köthetjük hozzá a sorsunkat. Mindent úgy kell
felhasználnunk, hogy előbbre vigyen bennünket az üdvösség útján: „mert
ez a világ elmúlik”.
De nem semmisül meg, hanem átalakul, egészen más lesz. Viszont a földi
élet természetfeletti folytatása attól függ, hogy itt hogyan éltük meg
mindennapjainkat, hogy mennyi hit, remény és szeretet volt bennünk.
Ezért tanít arra az apostol, hogy ne csak önmagunkért akarjuk élvezni az
anyagiakat, a munkát, az adás-vevést, az emberi kapcsolatokat, az
örömöket, hanem mindenben keressük a bennük rejtőző nagyobbat: Istennek
velük kapcsolatos elképzelését, akaratát.
Ebbe a gondolatkörbe nagyon jól beleépül az Úr Jézus kijelentése,
miszerint: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa”. Az
evangéliumi szakasz arról számol be, hogy a pusztában töltött idő és
János elfogatása után az Úr Jézus, „belép a történelembe” és örökre
megváltoztatja azt, hisz Őbenne Isten érkezett közénk, ezért ahol Jézus
jelen van, ott van az Isten országa is.
Jézus tehát megkezdi nyilvános működését Galileában. Eme tettének
hátterében két aktuális esemény áll, mégpedig: Keresztelő János
elfogatása és az első tanítványok kiválasztása, meghívása.
Az előfutár elvégezte küldetését, a múlt vasárnap, mint hallhattuk
rámutatott az Isten Bárányára, a Názáretből érkezett Jézusra, az ács
fiára. Isten és az emberek előtt azonosította Őt, mint Isten Fiát, a
próféták által meghirdetett Üdvözítőt, majd felszólította hallgatóit,
hogy ezután Őt hallgassák, Őt kövessék, Benne higgyenek.
Keresztelő Szent János kimondta saját igenjét, amikor elfogadta az
Istentől rábízott feladatot, és sikeresen elvégezte a neki szánt
küldetést, s lelépett a színpadról, vállalva az igazság és az erkölcs
melletti kiállásáért a halált is.
Most rajtunk a sor, nekünk kell színre lépnünk és megadnunk válaszunkat
az isteni meghívásra. Ebbe a keretbe illeszkedik bele Jézus
programbeszéde: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten
országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,
15).
„Beteljesedett az idő”! Mélyebben belegondolva megdöbbentenek Jézus
szavai, ha korunkra, a mai világra és annak történéseire, eseményeire
gondolunk. A tévé és rádió híradásait látva, hallgatva, az internetet
böngészve, az újságokat olvasva, nem nehéz világvégi képet festeni a mai
világról – amit a tolakodó és házaló szektások előszeretettel meg is
tesznek. Úgy szeretnénk mi is belekiáltani ebbe a minket körülvevő,
egyre ijesztőbbé váló sötétségbe, hogy minden betelt, hogy a pletyka, a
rágalmazás, a gonoszság, a gyűlölet, a vérontás, a pusztítás pohara
csordultig telt. Talán még soha nem volt ennyi háború egyszerre
világszerte, soha ennyi és ennyire kegyetlen, észbontó pusztítás,
öldöklés, embertiprás, mint ma. Úgy érezzük, mintha tényleg elérkezett
volna Isten ítéletének az órája.
Ám Jézus nem erről beszélt sem akkor, sem most, nem a valóságos időről,
nem a nyilvános működésének kezdeti, fizikai idejéről, hanem a „mennyei
időszámításról”, aminek itt adja meg sarokpontját, amikor kijelenti:
„Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek
az evangéliumban”. Vagyis elmúlt az ígéretek és a várakozás ideje az
advent, vége a sóhajtozás korának: a Messiás eljött, és megkezdi
szolgálatát. Az ő jelenléte tölti be az időt azáltal, hogy Isten
irgalmának hordozójává és üdvösségtörténetté teszi, ezért „van közel a
mennyek országa”, annyira közel, hogy maga Isten Fia jelent meg az
emberek között, hogy tanítsa őket és megnyissa előttük az oda vezető
utat.
Így hát az Úr Jézus örömhírként mondja, hogy beteljesedett az idő, hogy
elérkezett az üdvösség várva várt pillanata, hogy megkezdődött Isten
országa. Mondhatnánk azt is, hogy „a beteljesedett az idő” szavak Jézus
szájában diadalujjongásra utalnak. Azt jelentik, hogy a történelem új
értelmezést nyer, mivel az egész fájdalmas, érthetetlen múlt
üdvtörténetté válik: semmi sem volt hiábavaló, semmi sincs
jóvátehetetlenül elrontva. Aki Őbenne hisz, annak életében új szakasz
kezdődik, amelyet nem a múlt keserveitől való menekülés jellemez, hanem a
megtapasztalt isteni szeretet élménye.
Csak ilyen értelmezés tükrében válik érthetővé az a nem mindennapi
körülmény, hogy a szóban forgó első tanítványok, ott a Galileai-tó
partján: Simon és András, Jakab és János szótlanul, szinte vakon
követték Jézust. Ezek a férfiak nem tudták, mire hívta őket Jézus. De
követték Őt, mert megigézte őket személyisége. Az ő válluk is
meggörnyedt az élet terhe alatt, de hirtelen rádöbbentek, hogy pontosan
arra a múltra volt szükségük, amely kijutott nekik, hogy megélhessék a
szabadulás örömét.
Jézus új jövőt ígért nekik: „az emberek halászává teszlek benneteket”-
mondta. Amikor az ember Jézus nyomába lép, akkor összekötődik a múlt a
jelennel. Egész eddigi életünk új értelmet nyer, üdvtörténeti távlatokba
épül. Ekkor már nem átkozzuk a múltat, nem szorul ökölbe kezünk az
elszenvedett sérelmek és megaláztatások miatt, hanem minden
visszaemlékezésünk csendes hálává csitul bennünk. És akkor megkezdődik a
mi új jövőnk is, amint azt Jézus első apostolainak ígérte, de amely
egyben küldetésükké is vált: emberhalászokká kell válniuk, azaz másoknak
is hirdetni Isten üdvösséget hozó örömhírét.
Igen, mert a mi hitünk révén bontakozik ki Isten országa és visszhangzik
tovább az evangéliumi örömhír ott is, ahol úgy tűnik, a gonosz
túlharsog minden sóhajt és imát.
„Azok rögtön otthagyták a hálóikat, és nyomába szegődtek”- írja az
evangélista. Lelki szemünkkel szinte látjuk ezeket a fáradt, kemény
munkától megedzett férfiakat, amint ott lépkednek a fiatal Mester
mögött.
Ez a kereszténység lényege: a Krisztus-követés. A Mester nyomdokaiban
lépkedni csendesen, szótlanul, együtt másokkal, de nem mások miatt, és
nem is a tartalom nélküli üres hagyományokhoz ragaszkodva, hanem azért,
mert minket is megigézett Jézus személye, életpéldája, tanítása, és
vonzás körébe kerültünk, mint a vasreszelék a mágnesébe.
„Betelt az idő, közel van az Isten országa…”
Azt kell ma felfedeznünk, hogy milyen értelemben teljesedett be az idő a
mi életünkben, miképpen válik üdvtörténetté a saját múltunk?
Igen, elérkezett az idő, hogy úgy lássuk múltunkat, mint Isten irántunk
való gondos szeretetének bizonyítékát. Vagy megfordítva: ha bátran
kimondjuk, hogy felismertük Jézusban Isten Fiát és a mi egyetlen
üdvözítőnket, ha maradéktalanul rábízzuk magunkat, és a nyomába
szegődünk, mint az első tanítványok, akkor rádöbbenünk, hogy egész
múltunk, tévelygéseivel, szenvedéseivel, meghurcoltatásaival együtt
üdvtörténeti esemény volt. Töltse el ez a felfedezés lelkünket hálával a
minket csodálatos szeretettel megváltó Isten iránt.
Épen ezért a mai szentmisében arra kérjük az Atyát, a Fiú által a
Szentlélekben: döbbentsen rá bennünket arra, hogy valóban betelt az idő,
hogy megkeresztelkedésünk pillanatában elkezdődött az üdvösség
története életünkben is, és adjon nekünk nyitott fület, hogy életünk
eseményeiben és az egyház tanításában meghalljuk hívó szavát, s adjon
erőt, hogy mindennapi megtéréseink eredményeként halálunk pillanatára
teljességgel Isten felé forduló, Isten akaratát teljesítő lényekké
válhassunk.
Kommentáld!