Egész emberi mivoltunk, földi létünk és örök boldogságunk azon alapszik, hogy a Jó Pásztor, Krisztus Urunk életét adta értünk. Azonban ebben nem merül ki megmentő, megváltó műve. Kereszthalála nem ragad ki egyszer s mindenkorra a gonosznak karmaiból, az elnyert bűnbocsánat nem teremt újjá egy csapásra, hogy azután már tökéletes engedelmességben, tiszta életben járjunk Isten színe előtt, és soha többé ne szakadhassunk el Tőle.
Nem úgy áll a dolog, mint a mesében, hogy az Úr, egy pillantás alatt, varázspálcával újjáteremt minket. Mégpedig úgyhogy ami eddig rossz volt bennünk, az most egyszerre jóvá lesz, ami gyűlölet volt, az szeretetté alakul át, ami hamisság és hazugság volt, az igazsággá és őszinteséggé, ami irigység volt, az bőkezű adakozássá válik, úgyhogy nyugodtan magunkra hagyhat, mert most már úgyis minden rendben van, meg tudunk állni a saját lábunkon, nélküle is. Sajnos, távolról sincsen ez így! Aki igazán Krisztus tanítványának vallja magát, aki igazán a bűnbocsánatból él, az tudja ezt legjobban! De éppen ezért jött a földre a második isteni személy, az Úr Jézus, mint szőlőtő, és ezért oltja bele Önmagába, mint szőlőtőbe vesszőként az Ő követőit, hogy megromlott, bűnre hajló természetünkbe átáradjon az Ő, a szőlőtő életnedve és éltessen minket, éltesse bennünk az új, tiszta életet és teremje bennünk ennek nagyszerű gyümölcseit.
Az Úr Jézus nem érte be azzal, hogy egyszer megváltotta az embereket, hanem azt akarja, hogy az üdvösség műve Őbenne, az emberekkel való bensőséges közössége által valósuljon meg. Azt a nagy igazságot, hogy Őbelé vagyunk oltva, maga nyilatkoztatta ki apostolainak kínszenvedése előestéjén, amikor a következőket mondta: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves… Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem” (Jn. 15, 1. 4.).
Elképzelhető ennél személyesebb és bensőségesebb kapcsolat? A szőlővesszők és a szőlőtő rostjai azonosak. Az életképesség, az erő és a tápanyag akadály nélkül és folyamatosan jut a gyökérből a vesszőkbe. Ilyen az öntudatos kereszténynek Krisztussal való kapcsolata is, amennyiben Benne lakozik, és Tőle veszi táplálékát.
De hogyan történik az igazi szőlőtő életének, éltető nedvének átáradása a szőlővesszőkbe, vagyis belénk? – tehetné föl valaki a kérdést. Először is a személyes hit gyakorlásán keresztül: "Hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni..." (Zsid 11:6), mert a hit az, ami összeköt bennünket a mennyei erővel és tesz alkalmassá a sötétség erőivel való küzdelemre. "Az a győzelem, mely legyőzte a világot, a mi hitünk" (1Jn 5:4). Másodszor az Ige, vagyis a Bibliában leirt krisztusi tanítás által: „Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek” (Jn. 15, 4) – mondja Jézus. Azután válaszul gazdagon kapja az élet nedvét az imádságra: „Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok”(Jn. 15. 8) – állítja az Úr. És az Ő követői elsősorban, és mindennek felett Őt akarják, Őt kérik, mint az emmauszi tanítványok, hogy maradjon náluk, maradjon őbennük. Végül, ha nem is szól róla a felolvasott evangéliumi részlet, de már maga a szőlőtő képe is emlékeztet rá, hogy szinte el sem képzelhető mértékig és gazdagságban adja Krisztus Urunk az Ő életét – a kenyér és a bor külső színe alatt – az utolsó-vacsorán, az oltáriszentségben a vesszőknek, azaz követőinek, akiket a keresztségben önmagába oltott. Sajnos úgy áll a dolog, hogy ebben a táplálkozásban még mindig mértéktartók vagyunk, vagy épen megszokásból, felszínesen járulunk a szentáldozáshoz! Pedig tőle függ a gyümölcstermésünk is. Mert nem magunkért éltet a szőlőtő, hanem azért, hogy sok gyümölcsöt teremjünk.
Az Úr Jézus a mai evangéliumi szakaszban erőteljesen hangsúlyozza, hogy nincs megváltás, nincs természetfeletti élet, nincs kegyelem másképp, csak Őbelé oltva, Őbenne élve. Mindannyian jól tudjuk, hogy a szőlővesszőben nincs élet, gyümölcsöt sem hozhat, ha nincs eleven, élő kapcsolatban a szőlőtővel. Ehhez hasonlóan, az emberek üdvösségének és megszentelődésének elengedhetetlen feltétele az a rendkívüli szoros kapcsolat, amelyet Jézus akart teremteni önmaga és az emberek között. Krisztus közvetítése nélkül a legkisebb kegyelem sem juthat el az emberhez, mint ahogy az életnedv legkisebb cseppje sem érhet el az ágig, ha az nincs kapcsolatban a törzzsel. „Krisztus igazi szőlőtő: életet és termékenységet ad a vesszőknek, akik Őbenne maradunk, az egyház által, és semmit sem tehetünk Őnélküle”(LG 6) – tanítja a II vatikáni zsinat. Jézus azt is kijelenti, hogy aki benne marad, az nemcsak a természetfeletti életet kapja meg, hanem a mennyei Atyának, a misztikus szőlőtő művesének különleges gondoskodásában is részesül. És valóban, a Mennyei Atya, amennyiben egyetlen Fiában, Krisztusban látja őket, fogadott gyermekeinek ismeri el az embereket, így szereti őket és viseli gondjukat. A gyermekké fogadás kegyelme átöleli mindazokat, akiket az Atya Egyszülött Fiához kapcsolva talál, vagyis akik Őbelőle élnek, amint a szőlővessző eleven tagja a szőlőtőkének.
„Maradjatok bennem”(Jn 15,4) – biztatja a Mester tanítványait. Nem lehet ott maradni, ahol az ember már előzőleg nincs jelen. Jézus azért mondja: „Maradjatok bennem”, mert a beoltás már befejezett tény. Ő minden ember számára kiérdemelte halálával és feltámadásával, és minden egyes hívőben egyénileg is megvalósítja a beoltást a keresztségszentségében. Krisztus saját vére által oltotta be az embert önmagába. Így hát Tőle függ az, hogy „benne” vagyunk, s még teljesebben az, hogy „benne maradunk”. A Krisztusba oltódáshoz elég a keresztség, a megszentelő kegyelem pedig ahhoz, hogy mint eleven szőlővesszők benne maradjunk. A buzgó keresztény azonban nem éri be ennyivel. Tudatában van, milyen végtelenül értékes ajándékot kapott, és azon fáradozik, hogy Krisztusba oltódása egyre mélyebb legyen. Bensőséges életegységben akar élni Krisztussal, azt akarja, hogy Ő legyen élete középpontja, és napja. Jézus nem véletlenül mondta: „Maradjatok bennem”,- arra akart utalni, hogy a Benne való élet megköveteli az ember személyes közreműködését. Aki valóban Őbenne akar élni, annak el kell köteleznie Krisztus mellett minden erejét, egész értelmét, akaratát és szívét. A keresztény minél jobban törekszik arra, hogy Krisztusban maradjon, mint szőlővessző, annál mélyebben kapcsolódik Hozzá, és annál bőségesebben kapja az élet nedvét, hogy bőséges gyümölcsöt teremjen.
„Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok”, vagyis: minél szorosabban egyesül a hívő ember Krisztussal, tudniillik a szentségek vétele, a bensőségesen végzett ima, a szeretet és a jó-cselekedetek gyakorlása által, Krisztus annál inkább benne marad, és általa dicsőíti mega a Mennyei Atyát. A keresztény így nemcsak élő szőlővessző lesz, hanem gazdagon termi az életszentség gyümölcseit, vagy Pál apostol szavaival élve, a Lélek gyümölcseit, ami nem más, mint a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal. 5,22). Mindegyik gyümölcsről külön himnuszt lehetne zengeni, hisz belőlük él a világ, s mi mindannyian. Épen ezért tudatosítanunk kell, hogy ha egyszer egészen kifogynának a világból ezek a gyümölcsök, akkor ez a világ, siralomházzá válnék. Ellenben, ha arra törekszünk, hogy a Lélek gyümölcseit teremjük, és bő termést hozzunk, akkor ezzel megdicsőítjük a Mennyei Atyát is. „Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok”(Jn 15, 8).
Testvéreim! Mutassuk meg a világnak, hogy mit jelent szőlővesszőnek lenni és teremni mindazokat a gyümölcsöket, amelyek után ma is milliók vágyakoznak! És ne ijedjünk meg, hogyha ennek érdekében meg kell ismerkednünk a szőlőmetsző kés okozta fájdalommal. Mert mindazt a szőlővesszőt, amely gyümölcsöt terem, előbb megtisztítják, hogy még több termést hozzon. A metszőkés használata fájdalommal jár, nyomában kibuggyan a szőlővesszőn is a „könny”. De az áldása, a még több gyümölcs, a még nagyobb termés... Tehát a Szőlőművesnek, a mi Mennyei Atyának nem a lemetszett és tűzre vetett szőlővesszőkben telik öröme, hanem azokban, amelyek sok gyümölcsöt teremnek.
Május Királynőjének, az Esztelneki Madonnának és templomunk védőszentjének, Szent György vértanúnak közbenjárására, az Isten kegyelme óvjon bennünket, hogy akár a baj és szenvedés, akár a túlságos gondtalanság vagy közömbösség hatása alatt terméketlen szőlővesszőkké váljunk.