Az egyházi év utolsó vasárnapján is Krisztus Urunkat ünnepeljük, köszöntjük, de úgy, mint a világmindenség és a mi királyunkat. 

Az Evangéliumban Jézus kihallgatásával kapcsolatosan olvastuk, hogy Pilátus minden bevezetés nélkül Jézusnak szegezi a kérdést, amelyre a válasz sorsának megpecsételése lesz. „Te vagy a zsidók királya?”. 
Jézus, első hallásra furcsa választ ad, mi több, viszontkérdéssel válaszol: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták rólam?” Nem első alkalommal találkozunk Jézusnak hasonló válaszával. Amikor tanítványait arról kérdezte, hogy kinek tartják Őt az emberek, végül is nekik szegezte a kérdést, hogy ők kinek tartják Őt. Személye hitvallásra szólította fel őket. 

Hasonló a helyzet Pilátussal is. Jézust nem az érdekli, hogy mások mit mondtak róla, hanem, hogy mi Pilátusnak a meggyőződése. És ez a felszólítás ránk is vonatkozik. 
A titok mindig megszólít és színvallásra késztet bennünket. Mert ha Pilátus a zsidó nép értelmezése szerint nevezi Jézust királynak, akkor ez azonos a „bűnözővel”, és halálos ítélet jár érte, de ha Pilátus meg van győződve arról, hogy Jézus Isten Fia, és mint ilyen uralkodik a mindenség felett, akkor Pilátusnak le kellene borulnia Jézus előtt és megvallani Péterrel, hogy Jézus az Isten Fia. De Pilátus erre nem volt képes. 
És mi, képesek vagyunk?

Egy istállóban született király, a mindenható, végtelen Isten egy magatehetetlen csecsemőben? Az emberi észnek felfoghatatlan, botrány. Ahhoz, hogy ez az ember számára hihető legyen, olyan elementáris tapasztalat kell, ami legyőzi benne ezt a lehetetlent. Meglátni a királyt, a Krisztust egy mezítelen, egészen kifosztott és megalázott, teljesen kiszolgáltatott emberben, aki hamarosan az életét is elveszíti – erre a saját képességéből az ember képtelen. Csak a Szentlélek által, Isten jelenvalóságának megtapasztalása által válik képessé. 

És Isten Lelke nem válogat, nem csak tanult és törvénytisztelő emberekben működhet, a csoda bármikor megtörténhet, ez a Lélek bárhol, bárkiben, aki befogadja őt, képes működni. A golgotán egy gonosztevő lelkében történik meg a csoda: Minden ellenkező látszat ellenére felismeri, hogy Jézus a Krisztus, a megígért Messiás, az Isten választottja, tehát Király, a mindenség királya. 

A biztonságot, támaszt kereső ember számára nem túl vonzó egy mezítelen, egészen kifosztott és megalázott, teljesen kiszolgáltatott valakihez csatlakozni, aki hamarosan az életét is elveszíti. De ez a valaki azt mondja, hogy „Bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Nem erővel és hatalommal, ami a támaszt kereső ember számára vonzó lenne, hanem a szeretetével
Mert „Krisztus királysága nem a világi uralkodók hatalmát jelenti – mondja a nyugalomba vonult Szentatya, Benedek pápa –, hanem azt az isteni erőt, amely örök életet ad, megszabadít a rossztól, és legyőzi a halál uralmát. A Szeretet hatalmát jelenti, amely a rosszból is felszínre tudja hozni a jót, gyöngébbé tudja tenni a megkeményedett szívet, békét tud vinni a legkeserűbb viszálykodásba és reményt gyújtani a legnagyobb sötétségben”. Ezt teszi a nyitott szívű, a pártjára álló, a benne bízó gonosztevővel, és ezt akarja tenni velünk is...

Hogy, mindezt meg tehesse velünk is, szükséges, hogy a keresztre feszítettben felismerjük Krisztust, a Királyt és a jobb latorral kérjük: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor országodba, királyságodba érkezel.”