Advent kegyelmi idejében az Egyház a Szentlélektől vezetve újra átéli a
Megtestesülés, a Krisztus eljövetele előtti hosszú várakozást, és közben
virrasztva Urára figyel, aki ígérete szerint mindig jelen van az
Egyházban, és aki újra eljön az idők végeztével.
Ezzel kapcsolatosan az egyházatyák arra figyelmeztetnek, hogy Isten
eljövetele Krisztus két lényegi eljövetelében valósul meg:
megtestesülésében, és dicsőséges második eljövetelében a történelem
végén.
De a két nyilvános eljövetel mellett van egy harmadik – Szent
Bernát szavaival élve időközi vagy rejtett eljövetel –, amely a hívők
lelkében valósul meg és hidat emel az első és az utolsó eljövetel
között. Az egész egyházban minden lélek – Máriához és Keresztelő
Jánoshoz hasonlóan – arra hivatott, hogy földi zarándok útja során
virrasztva várja az eljövő Krisztust, hittel és mindig megújuló
szeretettel fogadja Őt.
Az adventi liturgia erről az emberi történelembe oly mélyen beíródott
várakozásról szól, melynek az egyház ad hangot. Ez a várakozás sajnos
túl gyakran meghiúsul, vagy hamis irányba terelődik.
Ezért hangzik fel újra és újra az evangéliumi figyelmeztetés: „A
pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek
egyenessé ösvényeit!” Márk evangélista így mutatta be a Messiás
előfutárát, „aki a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök
bocsánatára”. Keresztelő János szigorú életével erősítette meg szavait.
Azt hirdette az embereknek, hogy készítsék el az Úr útját, és ő volt az
első, aki ezt megtette, amikor visszavonult a pusztába, elszakadva
mindentől, ami nem Isten: „teveszőrből készült ruhát viselt, sáskával
meg vadmézzel élt” – írja az evangélista.
Ugyanis a zajos vigadozás, az elpuhult élet nem alkalmas környezet sem a
bűnbánat hirdetésére, sem a bűnbánattartásra. Aki bűnbánatot hirdet,
annak előbb bűnbánatot kell tartania elsősorban életvitelével, aztán
szavaival, aki pedig hallgatja, annak a csend, az ima és az önmegtagadás
légkörében kell lennie. Igazából ez az értelme annak, amikor az Egyház
adventben arra szólít fel bennünket, hogy tartózkodjunk a zajos
mulatságoktól, mert a hívő keresztény csak így készülhet fel igazán az
Úr születésének méltó megünneplésére, és így fogadhatja be teljesebben
karácsony kegyelmét.
„Készítsétek el az Úr útját", hív Izaiás az olvasmányban, s hív
Keresztelő János az evangéliumban. Közre kell működnünk, hogy az Úr utat
találjon felénk, és utat találjon embertársaink, a ránk bízottak
szívéhez is.
Az Úr útja nem a fellegekbe vezet, hanem kivezet önmagunkból, mások
felé. Kivezet a saját házunkból, összeköti egymással az embereket. A
szabadba vezet minket, a szabadságra. Ezért, készítsétek az Úr útját!
A mindennapi életből tudjuk, hogy a sikeres útkészítésnél nagyon sok
mindent kell szem előtt tartanunk, ha azt akarjuk, hogy az az út jó és
tartós legyen. Ez nincs másként a lelkiéletben sem. Sorra kell vennünk
életünk tájait: mi mindent kell átalakítanunk, hogy utat készíthessünk
az érkező Úr előtt? Milyen akadályokat kell eltakarítanunk útjából?
Mindenhatóságának ugyan semmi nem állhat ellen, de szeretetét nem
kényszeríti ránk, s csak oda tér be, ahol várják és ajtót nyitnak neki.
Ha őszintén önmagunkba nézünk, rádöbbenünk arra, hogy mekkora ellentét
van a mindennapi életünk és a krisztusi tanítás között, vallott hitünk
és életvitelünk között, márpedig ez az ellentét akadályt gördít a felénk
közeledő Úr útjába, amit Keresztelő János szerint, nekünk kell
elhárítanunk, ha tényleg be akarjuk fogadni az Urat életünkbe, de
nemcsak Karácsony szent éjszakáján, hanem életünk minden napján.
Egyik ilyen akadály az ellenségeskedés - de mennyi! - található az
emberek között, és sajnos nem csak a nagyvilágban, úgy általában, hanem
az egyazon nemzet, hit és vallás fiai és lányai között is.
Igen, mennyi a feszültség ebben a világban! Legyen szó a nagyvilágról,
de akár a falu, a plébániai, vagy a különböző munkaközösségekről. Mennyi
a feszültség a családokban, gyermekek és szülők között, testvérek és
barátok között, népek és nemzetek között. Mennyire hiányzik az igazi
krisztusi szeretet, a mindenfajta elfogultságtól, egyéni érdekektől
mentes, őszinte véleménynyilvánítás szabadsága, az evangéliumi igazság
és értékek melletti gerinces kiállás, mennyire hiányzik az egymás iránti
őszinte, segítőkészség, bizalom és a hűség!
Keresztelő János, Izajás prófétával előre irányítja tekintetünket. A ma
pusztaságából, félelméből a jövő békességére. A ma kilátástalanságából a
jövő tisztább, igazibb életére. Ami akkor valósul meg, ha befogadjuk az
Urat.
De egyáltalán ismerjük-e az Urat? S ha igen, akkor engedjük-e, hogy
beleszóljon az életünkbe? Ne feledjük a mai világ legnagyobb baja, hogy
az emberek nem tűrik el, hogy Isten vezesse őket. Hogy csak addig kell
nekik Isten, amíg azt teszi, amit ők akarnak.
Éppen ezért kérdezzem meg magamat: advent minden napján legalább naponta
egyszer teszek-e valamit, ami által Isten közelebb kerülhet hozzám és
embertársaimhoz? Közreműködöm-e abban, hogy Istennek, a szeretetnek
öröme feléledjen szívem mélyén és a körülöttem élőkben?
Vagy éppen én magam vagyok az, aki mindezt megakadályozom, mert az
igazság angyalának tüntetve föl magam, széthúzást, békétlenséget és
keserűséget okozok? Mások önérzetébe gázolva kijelölöm mindenkinek a
helyét az életben, a családban éppúgy, mint a társadalomban, függetlenül
attól, hogy kit hová helyezett az Úr Isten, csak azért, hogy érvényre
juttassam a magam kis játékait, világmegváltásnak vélt ötleteimet? Pedig
a világ nem azáltal lesz jobbá, hogy mindent a feje tetejére állítunk
és kilátástalannak ítélünk, hanem, ha átjárható utakat nyitunk meg Isten
és egymás számára.
Átjárható utakat, amelyek nem az üzleti utakba torkollanak, hanem
továbbvezetnek saját ajtónktól a szomszéd ajtóig. Út, amely kivezet
önmagunkból és mindabból, amit e világ kínálni tud. Itt nem a mi saját
utunkról van szó, hanem valamiről, ami több mint, amit mi
kigondolhatunk, véghezvihetünk.
Mert Isten útra kelt, szembe jött velünk. Erről egy név kezeskedik:
Jézus Krisztus. Ő az út, az igazság és az élet – ahogy vallotta magáról.
Ezen az úton találkozhatunk mi is vele.
Ha nem jutsz tovább, eltévedtél vagy úgy érzed, hogy csak egy helyben
topogsz, holt pontra jutottál, akkor sem kell feladnod. Isten szembe jön
veled. Fedezd fel az Ő hozzád vezető útját! Ugyanígy te is készítheted
az ő útját. Elhordhatod az előítéletek hegyeit.
Hiszen advent a legalkalmasabb időszak arra, hogy közösséget teremtsünk
azzal a sok emberrel, akik igazabb és testvériesebb világra vágynak,
amelyben minden nemzet, kultúra, hívők és nem hívők egymásra találnak.
Az emberiség békére és igazságosságra vágyik. A hívő emberek számára a
béke Isten egyik legszebb neve, mert Isten azt akarja, hogy minden
gyermeke egyetértésben éljen.
A legjobb felkészülés az Úr jövetelére és befogadására, egy őszinte,
mély lelkiismeret vizsgálat eredményeként, a bűnök belátása, azok
megvallása, megbánása, vagyis a megtérés. „János ezért hirdette a
bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész
vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig
megkeresztelte őket a Jordán folyóban.”
Illés prófétához hasonlóan János kivonul a pusztába, természet adta
javakból táplálkozik, és előkészíti az Úr útját, mégpedig úgy hogy a
folyó vizében keresztel, és a metanoiá-ra, a gyökeres megtérésre
szólítja fel Izrael népét. Ez a gyökeres megtérés azt jelenti, hogy az
ember lelkiismeretének négy fala között szembenéz igazi valójával, nem
áltatja magát, kisebb nagyobb bűnei ellenére nem saját ártatlanságát
bizonygatja, hanem bűneit megnevezi, azokat megbánja és töredelmesen
megvallja.
Azután pedig elhatározza – és elhatározását naponta
megvalósítja – hogy új életet kezd, a régi bűnökbe nem esik vissza,
ehhez erőt az Istennel való imádságos kapcsolatából, a
szentmiseáldozatból, a szeretet és az önmegtagadás tetteiből merít, és
kitart ebben.
Karácsonyra is a legjobb készülődés a megtérés, hitünk elmélyítése,
megszabadulás bűneinktől egy jó szentgyónás segítségével, vagyis a
teljes odafordulás az élő Istenhez.
Igaz, azok, akik őszintén hisznek és megkeresztelkedtek, akik hívő
keresztények, már megtértek. De valójában naponta szükségünk van a
kisebb-nagyobb megtérésre: vagyis ha elfordultunk Istentől, ha önzők,
szeretetlenek vagyunk a nap folyamán, ha letértünk az egyenes útról,
akkor szükségünk van ara, hogy Isten kegyelme segítségével ismét
„megtérjünk”: Isten felé, a ragyogó és éltető Nap felé forduljunk, hogy
visszatérjünk az egyenes útra.
Advent, ez a Jézus születésének megünneplésére való felkészülés ideje
éppúgy, mint az imádságé és a konkrét tettekben is megtapasztalható
felebaráti szereteté. Isten eljön az emberhez, hogy megszüntesse a
különbségeket, és az embereket megbékítse egymással. Isten minden
jóakaratú embert, családot és népet a testvériség, az egyetértés és a
béke adományával akar megajándékozni.
Mert igenis, Isten segítségével lehetséges a békésebb, a boldogabb, a
szebb, az egyetértésben teljesebb élet. Ne feledjük, gyümölcsöt kell
hoznunk. Kinek-kinek a maga helyén. Ott, ahová az Isten állította.
„Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!”
Bejegyezte:
Szilveszter Barát
dátum:
0:10, vasárnapdecember 07, 2014
Kommentáld!