Efrém diakónus, hitvalló a Szír ortodox egyház egyik legkiemelkedőbb teológusa, szónoka és himnuszírója volt. Diakónusként hazájában és Edesszában működött, ahol teológiai iskolát alapított. Aszketikus életet élt, nem szűnt meg prédikálni és könyveket írni kora tévedései ellen. A keleti és nyugati egyházak egyaránt szentként tisztelik. XV. Benedek pápa a Principi apostolorum Petro enciklikájában emelte a katolikus egyháztanítók sorába 1920-ban.

Niszibiszben, a Római és a Perzsa Birodalom határán született, 306 körül. 18 éves korában megkeresztelkedett, és attól kezdve a város első püspökének, Jakabnak (a szírek apostola) tanítványa volt. Tanított a niszibiszi iskolában, melynek később vezetője lett. Nagy Szent Vazul diakónussá szentelte.

363-ban Flavius Claudius Iovianus római császárnak át kellett adnia a várost a perzsáknak, így Efrém számos kereszténnyel együtt Edesszába költözött. A város akkoriban nagy keresztény gyülekezettel rendelkezett. Máig nem tisztázott, hogy Efrém alapította-e az edesszai iskolát, vagy tevékenysége és tanítványai tették híressé.

Később remeteként élt egy sziklabarlangban, majd ismét tanítani kezdett. Átszervezte az iskolákat; ekkor írta aszketikus művei zömét. „Efrém az első apostolok buzgó követője volt. A szerzetesek és remeték példaképe. Nem volt tarisznyája, botja, sem aranya, ezüstje. Zabkenyeret és zöldséget evett, szomját vízzel oltotta. Teste hasonló volt az agyagból formált csontvázhoz” - írta róla Nüsszai Szent Gergely.

Az edesszai arám nyelvjárásban alakult ki a szír irodalom, melynek Efrém megalapozója és legjelentősebb képviselője. Főként bibliamagyarázattal, hitvédelemmel és himnuszköltészettel foglalkozott. Kommentálta Mózes első könyvét, Mózes második könyvét, Józsué könyvét, Bírák könyvét, Sámuel első és második könyvét, A királyok első és második könyvét, A krónkák első és második könyvét, Jób könyvét. Mózes első és második könyvének szír nyelvű kommentárjai megőrződtek. Szintén megmaradtak Tatianus Diatessaronjáról (evangélium harmonizálása) írt kommentárjai. Az apostolok cselekedeteihez, és Pál apostol leveleihez írt kommentárjai arámi fordításban maradtak fenn. Sermones című művéből is maradtak meg eredeti részek. A Refutationes-ben cáfolta Mani, Bardasanes és Markion tanait.

Efrém az ókeresztény költészet legnagyobbika. Szír nyelven (kelet- arámi nyelv) írt. Műveiben a teológia és a költészet összefonódott. Rímes prózában és versben írta homéliát. Himnuszaiban újra és újra megénekelte az embereket megszabadító Isten csodálatos kegyelmét. Jól ismerte a Bibliát, melyet leggyakrabban körülírva idézett. Nem volt kapcsolatban a kortárs görög teológusokkal, nem ismerte a személy, lény és természet általuk használt kifejezéseit. Az Efrém által használt fogalmak valószínűleg a korai szír egyházi nyelvből származtak. Énekei, melyekért a Szentlélek hárfája melléknevet kapta, a szír liturgiában ma is megtalálhatók. Himnuszait lefordították örmény, kopt, etióp, arab és görög nyelvekre, görögből pedig latinra és a szír, örmény, kopt, görög és szláv nyelvű liturgia részei.

A Római és Perzsa Birodalom határán uralkodó politikai helyzet, a pogány kultuszok, a zsidó vallás, a különböző ókeresztény szekták arra késztették, hogy állást foglaljon, és megvédje meggyőződését. Küzdött a babona, a csillagkultusz, a manicheizmus ellen.

A 372 telén, pusztító éhínség idején elvállalta az élelem szétosztását a szegények között; egy hónappal azután, hogy visszatért barlangjába, meghalt.

Az ortodox és katolikus egyház egyaránt tiszteli. Az egyetlen szír nyelvű szent, akit 1920ban egyháztanítóvá nyilvánítottak. A római kánonba 1920-ban vették föl, ünnepét június 18-ról 1969-ben június 9-re helyezték.

Attribútumai: a hárfa, kv., tehén, tűzoszlop.

„Tudásod nappali fényével űzd el, Urunk, értelmünk éji sötétjét, hogy megvilágosult értelmünk legyen szolgálatodra tisztaságunk megújításában. Napkeltével kezdődik a halandók munkaideje; készíts, Urunk, szívünkben lakást magadnak arra a napra, amely nem ér véget. Add meg, hogy meglássuk magunkban a feltámadás életét, és semmi se vonja el lelkünket a benned való örömtől. Vésd belénk, Urunk, irántad való buzgóságunk által annak az örökké tartó napnak a jelét, amely nem napfelkeltével kezdődik.

Szentségeidben naponkénttéged ölelünk át, és magunkba fogadunk; tégy méltókká minket, hogy megtapasztaljuk magunkban a remélt feltámadást. Ezt a kincsedet testünkbe rejtjük el a keresztség kegyelmével; gazdagodjék e kincs szentségeid asztalánál. Add, hogy örvendjünk a te kegyelmedben. Mennyei asztalod emlékvacsorájában a nekünk megfelelő módon részesülünk, birtokoljuk azt majd valóságban az eljövendő megújuláskor.

Hogy milyen földöntúli szépségre vagyunk hivatva, segítse megértenünk a belső öröm és béke, amelyet már itt, e halandó életünkben ébreszt bennünk a te halhatatlan akaratod.

Keresztre feszítésed, ó, Üdvözítőnk, a testi élet befejezése lett; add, hogy keresztre feszítsük gondolkodásmódunkat a szellemi élet alakjában. A te feltámadásod, ó, Jézus, adja meg a nagyszerűséget a mi szellemi emberségünknek; az üdvösség misztériumainak szemlélése szolgáljon tükörként annak felismerésére.

A te isteni üdvrended, ó, Üdvözítőnk, a szellemi világ bemutatása, add, hogy szellemi emberként éljünk benne.

Ne foszd meg, Urunk, lelki megvilágosodásodtól értelmünk világát, és szereteted melegét ne vond el tőlünk. A testünkben rejlő halandóság a megromlás rémével riaszt minket; lelki szereteted kiáradása törölje ki szívünkből a halandóság e hatalmát. Add, Urunk, hogy egyre jobban siessünk örök hazánk felé, és - miként Mózes a hegy tetejéről - a te kinyilatkoztatásod szerint birtokba vegyük azt” - (részlet Szent Efrém diakónus beszédeiből; forrás: zsolozsma - olvasmányos imaóra)

Magyar Kurír

(gj)