A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk, kéthetente azonos időben. Ezúttal a május virágairól gondolkodunk M. S. mester festménye nyomán.

M. S. mester: Vizitáció (Mária látogatása Erzsébetnél), 1500–1510 között

„Szent Ferenc – hűen a Szentíráshoz – azt javasolja, hogy a természetet olyan ragyogó könyvnek tartsuk, amelyen keresztül Isten beszél hozzánk, az ő szépségéből és jóságából tükröz vissza nekünk valamit… Ezért kérte azt, hogy a kolostor kertjében mindig hagyjanak valamekkora műveletlen földdarabot, hogy vadon élő növények nőhessenek, hogy akik megcsodálják, magasztalják Istent, megannyi szépség alkotóját. A világ több megoldandó problémánál: örömteli misztérium, melyet ujjongó dicsérettel szemlélünk.” (Laudato si’, 12.)

Ferenc pápa enciklikájában többször is utal a környezetvédők oltalmazójára, Szent Ferencre, aki testvérként tekintett minden teremtményre, még a virágoknak is prédikált, buzdította őket az Úr dicséretére. Májusban igazán nem nehéz követni a példáját, hiszen ilyenkor még a kissé elhanyagolt, elvadult kertek is virágba borulnak, sokszor éppen ezekben burjánzanak el legszebben az évelők! De nekünk, magyaroknak nemcsak a természetben van ilyenkor szemlélődnivalónk, a Nemzeti Galériában ott van a csodálatos, több száz éves festmény, M. S. mester Vizitációja, mely Mária és Erzsébet találkozásának jelenetét ábrázolja. Ragyogó májusi réten üdvözli egymást a két áldott asszony, titkos értelmű virágok között, maguk mögött hagyva az ikonok aranyszínű hátterét, az Ószövetség komor világát.

A táblaképek festői növényszimbólumokkal üzennek. A rózsa mindig is női jelkép volt, de mivel a pünkösdirózsa tüske nélküli, alkalmas Mária ártatlanságának megjelenítésére. Ez a kép a növény első magyarországi ábrázolása is egyben. Az írisz vagy kék liliom kardforma levelei az eljövendő szenvedésre utalnak. Más értelmezésben ez a virág Keresztelő Szent János személyét is szimbolizálja, aki szivárványhídként (az írisz jelentése: ’szivárvány’) köti össze az Ó- és az Újszövetséget,  készítve a pusztában az Úr útját. A két virág között szamóca látszik az előtérben, levelei a középkorban a szentháromságot jelenítették meg, öt fehér szirma Krisztus öt sebét, a piros gyümölcsök a véres könnyeket, melyeket az Olajfák hegyén hullatott.

Milyen csodálatos, hogy ez a két virág – a kép tanúsága szerint – már évszázadok óta él a magyarországi kertekben, mindig szétosztották, elajándékozták a szaporulatot, vándoroltak kertről kertre, családról családra! Manapság már nem olyan népszerűek, hiszen évente egyszer nyílnak, utána már csak a helyet foglalják, az írisznek még a levelei is elszáradnak nyár végére. De a pünkösdirózsa tömött bimbójának lassú, titokzatos kibontakozását csak a saját kertjében élheti át az ember, türelmesen lekuporodva melléje, és arra is ritkán csodálkozhatunk rá, hogy az írisz kupolája, az összeboruló három szirom tényleg megvédi az esőtől a virág szívét, a termőleveleket, a porzókat. Ha kinyílnak, minden tavasszal újra visszahozzák a vizitáció emlékét, és segítenek belehelyezkedni az esztendő körforgásába. Eszünkbe juttatják, hogy már túl vagyunk Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, megfogant, növekszik a gyermek Jézus, és nemsokára itt a nyári napforduló, Keresztelő Szent János születésnapja.

Lechner Judit/Magyar Kurír