„Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja.” (Mt 6,25–34)

A madonnaliliom (Lilium candidum) régi európai kultúrnövény, és nálunk is teljesen meghonosodott, néha még el is vadul, szőlőhegyeken, elhagyott kertekben. Gyógynövény volta mellett a rózsával együtt a keresztény virágszimbólumok sorában különleges jelentést hordoz.

A titkos értelmű rózsa Mária virága, Szent Erzsébet, Szent Rita csodatetteinek emlékét őrzi. A rózsa valamikor a görögöknél Aphrodité, majd Vénusz virága volt, tehát régóta női szimbólum, ámbár emellett a titoktartás jelképe is, ezért van az egyszerű, ötszirmú virág a gyóntatószékek fölött kifaragva, és gyakran megjelenik a középkori boltozatok zárókövén is. Mindaz, ami „sub rosa”, a rózsa alatt hangzik el, az a mai napig bizalmas közlésnek számít.

A liliom a tisztaság, ártatlanság jelképe, erre utal latin neve is, és érdekes módon, a rózsával ellentétben, mindig férfi szentek kezében látjuk. Szent Antalt, Szent Imre herceget, Szent Józsefet is sokszor ábrázolják liliommal. Szinte pontosan Szent Antal napjára (június 13.) nyílik ki minden évben, és kedves gyerekkori emlékem, ahogy vittük a virágokat a templomba megszenteltetni. Kora reggel szedtük a kertben, aztán kisebb vita után, hogy kién hány kehely van, megosztoztunk rajta, és végül a szertartás után otthon egy nagy közös vázába kerültek. Bódító illatuk miatt nem volt szabad velük egy szobában aludni, kinn maradtak hát a nagymamánál, neki semmi sem ártott, és sarkig nyitott ajtó mellett aludt. »Csak az fél, akinek rossz a lelkiismerete« – jelentette ki, és törhettük a fejünket, mi vajon hol hibáztunk, ha mégis néha aggodalmaskodunk… Különös, visszagondolva azokra az évekre, a kis templomban mindig minden gyereknek jutott liliom, mert a kertekben akkoriban még bőven volt belőle.

A liliom hagymája a forró, száraz nyarat tölti a föld alatt, augusztus végén bújik csak elő a hihetetlenül friss, sötétzöld tőlevélrózsa a kemény földből. A szomorkásan búcsúzó őszi kertben elég csak rápillantani, hogy megerősödjünk a hitben, a tél nem tart majd örökké. Tavasszal aztán a legnagyobb tövek közepéből pikkelylevelekkel spirálisan teli virágszár emelkedik fölfelé heteken át, szinte a nappalok hosszával együtt növekedve, és júniusra megjelenik rajta a csodálatos virág! A spirális rend átadja a helyét a virágban a hármasságnak, és a bódító illat a rózsákkal, levendulákkal együtt az évelőkertben a nyári napforduló legszebb napjait teszi feledhetetlenné. A virágszár ezután lassan elszárad, a levelek is végképp elvesztik zöld színüket, minden erő a hagymába gyűlik, és a tikkasztó nyári hónapokban a növény a föld alatt titokban töltekezik.

De vajon miért ilyen fontos a liliom illata, szépsége, hogy évszázadok óta őrizgetjük kertjeinkben? A színeket, formákat megőrzi a festmény, a fénykép is, de az illatot nem tudjuk felidézni, viszont valahol mélyen mégis elraktározzuk az emlékét, és azonnal ráismerünk, ha újra találkozunk vele. Minden szál liliom illata visszahozza az egyszer már megélt kora nyári napok emlékét, és ahogy az ember idősödik, sokasodnak a már elmúlt napok, egyre fontosabbá válnak ezek a kincsek, amiket a moly, a rozsda nem emészt meg, és az örökösöknek sem kell vele bajlódni…

De még mindig megmarad több kérdés. Mi a virágok titkos üzenete az emberi lélek számára? Hogy választódnak ki, emelkednek különleges jelképpé egyesek közülük? Az emberi élet nagy fordulópontjain mindig ott vannak az élő virágok, hogy segítsenek átélni a születés, az esküvő, a gyász pillanatait, és kitüntetett helyük van az oltáron, ahol a legnagyobb átváltozás történik meg. Nem véletlen, hogy az angyali üdvözlet jelenetét ábrázoló képeken is ott van mindig az ártatlanság hófehér palástjában pompázó, aranyszín porzókkal ékes liliomszál.

A kertben gondosan nevelgetett virágok ilyenkor júniusban a nap minden óráját ünneppé tudják varázsolni, és a mindennapok aggodalmaiból is képesek kiemelni lelkünket. Létük törékeny szépsége által segítenek megérteni a titkot, amiről Ferenc pápa biztatóan így ír: „A világ több megoldandó problémánál: örömteli misztérium, melyet ujjongó dicsérettel szemlélünk” (Laudato si’, 12).

Szöveg és kép: Lechner Judit

Magyar Kurír