1910. augusztus 27-én Skopjéban született az albán származású Agnes Gonxha Bojaxhiu, a világszerte csak Teréz anyaként emlegetett apáca. Katolikus családban nőtt fel, ahol szigorú vallásos nevelést kapott. 10 éves volt, amikor apja váratlanul elhunyt és a tragédia után méginkább a vallás felé fordult.

Állítólag már 12 évesen eldöntötte, hogy apácának áll és elhivatottságának engedve hat évvel később csatlakozott a Loreto-rendhez, amely olyan szegény vidékeken látott el oktatási feladatokat, mint például India. A kalkuttai St. Marys’ School-ban 17 éven át tanította a gyermekeket az írás-olvasás tudományára.

1948-tól kezdve Kalkutta nyomornegyedeiben élt a legszegényebb emberek között és elsődleges feladatának az oktatás helyett már inkább a betegek, a haldoklók és az árvák megsegítését tartotta. E célból a Szeretet Misszionáriusai néven új irgalmasrendet is alapított.

Teréz anya, aki a lepárosok áldozatos ápolásától sem riadt vissza, több évtizedes önfeláldozásának elismeréseképpen 1979. október 17-én Nobel-békedíjat kapott. Mivel Indiában élt és főként ott folytatott karitatív tevékenységet, ezért nem meglepő, hogy Kalkuttában temették el a 87 éves korában elhunyt apácát, akit Kalkuttai Terézként is gyakran emlegetnek.

Az egyházi gyakorlattal ellentétben már halála után két évvel megkezdődött boldoggá avatásának folyamata. 2003-ban II. János Pál pápasága alatt, több éves munkát követően megtörtént a boldoggá avatás. A katolikus egyház történetében ez volt a leggyorsabb boldoggá avatási eljárás.

Korábban ehhez legalább negyedszázadra volt szükség az elhalálozást követően. II. János Pál azonban eltekintett az egyébként szokásos ötéves várakozási időtől: 2001 augusztusára elkészült egy 35 ezer oldalas jelentés Teréz anya életéről és munkásságáról, majd a Vatikán 2002 októberében elismerte a boldoggá avatáshoz szükséges feltételt. Végül a pápa 2002, decemberében írta alá a rendeleteket, amelyek hősies erényeket és egy csodatettet tulajdonítanak a katolikus apácának, lezárva a boldoggá avatási eljárást.