A napokban hallottam az RTL-híradóban, hogy a kínaiak is felfedezték a Karácsonyt. Helyesebben, hogy a bemondót szó szerint idézzem: „a kereskedők is felfedezték a kínaiak érdeklődését e csillogó, giccses nyugati ünnep iránt”. És miközben a szöveg ment, mintha egy nyugati nagyváros sétáló utcáján jártam volna: mindenütt lámpafüzér, télapók, mikulások – és karácsonyfák. „Még a Buddha-templom előtt is karácsonyfa áll” – mondta a bemondó, „mert minden magára valamit adó kínai árus nyereséget remél a Karácsonytól.”
Hogy mi a Karácsony lényege, azt természetesen egyik megkérdezett sem tudta. Az egyik keleti szépség azonban nem járt messze a helyes választól – bár ő is olyan messze volt tőle, mint Makó Jeruzsálemtől – amikor visszakérdezett: „Nem akkor halt meg az a Jézus?”
Istenem, mi lett a Karácsonyból? Hova lett az Értelme? Ki érti ma még gazdag és gyönyörű szimbolikáját, jelképes ábrázolását és értelmét? Például ott van a „karácsonyfa”. Nemcsak a Szent Péter téren állítják fel ilyenkor, és nem is csak keresztény templomokban illetve házakban. Hanem ott áll a Wall Streeten épp úgy, mint a Vörös téren, Moszkvában, vagy a Trafalgar téren, Londonban, illetve – bevezető történetünknél maradva – a kommunista Kína vásárterein, vagy a Buddha-templomok bejáratánál... De nálunk, a fejlett nyugati társadalmakban is az a veszély fenyegeti, hogy egy „ártatlan”, jelentőség nélküli díszítő elemmé degradálódik, hogy az év végi ünnepkört elsekélyesítse, annak vallásos mondanivalóját elkendőzze. Sőt, az sem új már, hogy maguk a keresztény családok is elfelejtik a karácsonyfa igazi jelentését. Számukra épp úgy (és olyan semmitmondóan) hozzátartozik az Ünnephez, mint az (sokszor kötelező és idegesítő) ajándékozás vagy a mézeskalács.
Pedig már a neve is utal arra, hogy eredetileg Krisztushoz kapcsolódó szokásról és hagyományról van szó. Az angol Christmas-tree szó épp úgy Krisztus nevére utal, mint a német Christbaum. A latin arbor Natalis (Krisztus születésének fája) szóból ered a francia arbre de Noel, az olasz albero di Natale és a spanyol arbol de Navidad szavak mindegyike. Azaz: szinte minden európai nyelvben „Krisztus-fának” hívják az Ünnep egyik fő tartozékát. A magyar karácsony szó ez alól – sajnos – kivétel, mert szláv eredetű, őse a régi szláv nyelvben szereplő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett. A szó jelentése nem Krisztusra, hanem az új esztendőbe való átlépésre utal csakúgy, mint a lengyel kolenda vagy az orosz koljáda, ami karácsonyi éneket jelent.
1. A legkorábbi írásos utalások a „Krisztus-fára” Elzászból származnak. A strasbourgi humanista Sebastian Brant jegyzi fel 1494-ből: a Felső-Rajna vidékén az a szokás, hogy újév tájékán a lakásokat fenyőfaágakkal díszítik fel. Karácsonyfaként azonban csak 1600-tól kezdték el használni. Ekkor már szokásban volt, hogy Karácsonykor a házakban, a szoba közepén egy fenyőfát állítottak fel, amelyet alul mohákkal raktak körül. Azt volt hivatott érzékeltetni, hogy a fa egy körülkerített kert közepén nő. És nem is akármilyen kert volt ez, hanem a bibliai Paradicsomkert (Éden), amelynek közepére Isten az Élet Fáját ültette (vö. Ter 2,9) Miután azonban az első emberpár bűnbe esett, nem volt szabad többé ehhez a fához közelednie. Az Élet Fájának a képe a Szentírás utolsó könyvében, a Jelenések Könyvében is megtalálható, amelyben Krisztus így szól a mellette hűségesen kitartó híveihez: „A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van." (Jel 2,7)
A karácsonyfa eredeti jelentése tehát erre a Paradicsomkerti Élet Fájára utal. Ezt a fát jelképezték a rajta található első díszek: az alma és a (nagy) ostyák. Az alma a bűnbeesésre emlékeztette a ház lakóit, az ostya pedig arra a Kenyérre, amelyet Krisztus osztogat majd Isten Országában a mellette kitartóknak. Erről a kenyérről azt írja János apostol: „Aki ebből a kenyérből eszik, az örökké él.” (Jn 6,51) Az emberben mindig is megvolt a vágy, hogy olyan életet birtokoljon, amelyet nem tesz tönkre betegség vagy halál. És ez a vágya beteljesült Krisztusban, hisz Ő örök életet ad azoknak, akik benne hisznek és Őt követik.
Időközben sok egyéb dísz került a karácsonyfára. A keresztény találékonyság mindnek mélyebb értelmet is adott. Hogy mi mit jelent, ezzel kapcsolatban egy érdekes oldalra bukkantam a világhálón. Ha valaki kíváncsi rá, itt a fellelhetőség címe: http://esemenyhorizont.uw.hu/2002/karacson.html
2. A karácsonyfa nem csak az Élet Fáját jelképezi, hanem már a kezdetektől a Fényt Hozó Krisztust. Az Egyház nem véletlenül helyezte már a 4. században Karácsonyt december 24-re, azaz a téli napforduló idejére. Jézus Krisztus születésében ugyanis a világon épp úgy, mint minden ember életében „felragyogott az Igazság Napja, amelynek sugarai üdvösséget fognak árasztani.” (vö. Malakiás 3,20) Ezt a hitet mélyíti el a Karácsonyi Ünnepi Mise evangéliuma: „Benne az Élet volt, s az Élet volt az emberek Világossága. A Világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.” (Jn 1,4-5)
Az első – fényekkel díszített – karácsonyfáról 1621-ben tudunk. Dél-Tirolban, a Brixen melletti Neustift nevű ágostonos kolostorban állt ez a fa Karácsony éjszakáján, az oltár mellett. Innen terjedt el először a templomokban, aztán – 1734-től, Wittenbergből, evangélikus családoktól – a házakban.
Minden ellenkező vélemény dacára nem kell attól félnünk, hogy a fenyőfacsemeték tömeges kivágásával fenyőerdőink eltűnnek. Azok nem emiatt pusztulnak... Félnünk kell azonban attól, hogy ha nem történik valami, akkor a karácsonyfa eredeti, keresztény értelme és tartalma kivész a fejekből és a szívekből. Ha mi, keresztények nem teszünk ellene semmit, akkor előbb-utóbb gyermekeink és unokáink számára is majd csak annyit mond „ez a csillogó, giccses nyugati ünnep”, mint a kínaiak számára.
Az lenne az igazi szegénység!
Ettől mentsen meg bennünket az Élet és a Világosság Ura, a mi Urunk Jézus Krisztus!
Ezt kívánja minden egyes Hívének és Olvasójának
Imre atya
Stuttgart, 2014-12-15.