9 Úrnapja - a Corpus Christi ünnepe

A tavaszi és a nyári ünnepkör határán található katolikus egyházi ünnep úrnapja, amely mozgó ünnep, a pünkösdhöz, ezáltal a húsvéthoz igazodik. Az ünnep napja a pünkösd utáni tizedik nap, a szentháromság vasárnapját követő csütörtök. Az ünnep megülése a 20. század első harmadában került át az ünnepi csütörtököt követő vasárnapra. Az ünnep tárgya: Jézus Krisztus testének és vérének a kenyér és a bor színe alatt való dicsőítése.

Az ünnep története a 13. század elejéig nyúlik vissza. Szent Júlia, lüttichi apáca magányos imái közben mindig ugyanazt a látomást látta: a fényes teliholdat megtört sugarakkal. Isteni látomásában azt a magyarázatot kapta, hogy a fénylő hold az egyházat szimbolizálja, a megtört sugár pedig egy ünnepnek a hiányát. Az ünnep tárgya az Oltáriszentség, az Úr Teste és Vére. A fiatal apácából 1230-ban priornő lett, és felfedte látomásainak titkát Pantaleon Jakab püspöknek, a későbbi IV. Orbán pápának, aki már az egyház fejként 1264-ben megerősítette az ünnepet, V. Kelemen pápa pedig 1311-ben az egész világegyházra kiterjesztette, kötelező ünneppé tette.

Az ünnep még az 1200-as évek végén megjelenik Magyarországon, és a reformáció előtti magyarok legnagyobb ünnepeinek egyike lett, szinte karneváli pompával, külsőségekkel megtartott népünnepély. Ezt idézi a modenai követ, Daniero Tamás leírása az 1501. évi budai úrnapról: „Az úrnapi körmeneten - melyen az óriási néptömegen kívül őfelsége is részt vett - érdekes látványosságot adtak elő... A főtér közepén igen csinos szökőkút állott, melyből egész napon át kiváló bor folyt. A temérdek nép egész nap zarándokolt e csodaforráshoz..."

A céhekbe tömörült mesteremberek fontos szerepet játszottak az ünnep látványosságának biztosításában: Szászkézden a vargalegények kezükben égő gyertyákkal, fejükön zöld koszorúval vonultak a körmenetben. Eperjesen a céhtagok készítették a körmenethez szükséges gyertyákat. A középkori úrnapok megrendezésében jelentős szerep jutott a vallási társulatoknak, céheknek, majd az egyházi iskoláknak egyaránt. A céhtagoknak kötelező volt a körmeneten való részvétel, a távolmaradókat szigorúan büntették.

Az úrnapi körmenet

A körmenet, mint rituális mozgás, a körüljárt terület isteni védelmének biztosítására törekszik, célja a termés bőségének biztosítása, Isten kiengesztelése és kérése, hogy minden bajt és betegséget tartson távol a közösségtől. A körmenettel a résztvevők Istent és az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust dicsőítik és kifejezik a Katolikus Egyházhoz való tartozásukat.

A körmenet az ünnep leglátványosabb része: a szentmise után meghatározott rend szerint indultak az Oltáriszentséget kisérve a falu négy pontján felállított sátoroltárokhoz. A körmenet elején az abban az évben elsőáldozott leányok kosarakból virágszirmokat szórnak. A körmenetben több szakrális tárgyat is visznek: feszületet, Mária-szobrot, Jézus-Szíve szobrot, lobogókat, zászlókat. A körmenet középpontjában a baldachin alatt a szentségtartóban a pap által vitt Oltáriszentség áll. A közösség tagjai is meghatározott rend szerint vesznek részt a körmenetben: általánosan elterjedt volt, hogy elől az iskolás gyermekek, majd a fiatalok, nemek szerinti csoportokban haladtak, majd az elöljárók és a férfiak, a menet végén pedig az asszonyok.

A körmenet útja a négy, útmentén felállított oltárhoz visz, amelyek leggyakrabban zöldágakból készített lombsátrak voltak. A zöldsátrakat virágokkal, virágkoszorúkkal díszítik, a földet virágszirmokkal, kakukkfűvel szórják be. A sátorban elhelyezett asztalt, az oltárt terítővel takarják le, gyertyákkal, virágokkal díszítik és szentképeket, szobrokat helyeznek rá. Az oltároknál a pap egy-egy evangéliumi részt olvas fel, majd könyörgést mond, a szentséget tömjénnel megfüstöli és az Oltáriszentséggel áldást ad a hívekre.

Szentelmények, hiedelmek

Az úrnapi ág és virág a leggyakrabban használt, nagyrabecsült paraliturgikus szentelmények egyike. Mégsem tekinthetők teljes egészében szentelménynek, hiszen nem megszentelik őket, hanem a liturgiában betöltött szerepük, az Oltáriszentséggel való „találkozásuk" által nyerik el szentelményi szerepüket. Az úrnapi ág és virág felhasználása sokrétű: gonoszűző, féregűző, viharelhárító és gyógyító.

Ismerjünk meg néhány hiedelmet a magyar nyelvterület különböző részeiről:

Medvesalján a káposzta közé szúrták az úrnapi ágat, hogy a bogarakat távol tartsák. Korondon az úrnapi ágat, miután leveleire egy-egy miatyánkot imádkoztak a hagyma közé szúrták, hogy a lótetűket távol tartsák a veteményestől.

A göcseji Tárnokon az úrnapi ágat az ágy szalmazsákjába dugták, hogy a villám a házat elkerülje. Csíkrákoson esőidő ellen az úrnapi ággal füstöltek, Csíkkozmáson villámcsapás ellen tűzbe dobták.

Az úrnapi szentelmények felhasználásának fontos területe a gyógyító, bajelhárító tevékenység. Turán szívszorulás ellen tartották hatásosnak, Jászárokszálláson a megszárított levelekből főztek teát, amit hideglelés ellen ittak. Általánosan ismert, hogy az úrnapi virágokból készült fürdő hasznos a szemmel vert gyermek gyógyítására.

Az emberek gyógyítása mellett az állatoknál is hasznosnak tartották: Zagyvarékason a megrontott tehenet sátorfűvel füstölték meg; Rábagyarmaton az úrnapi sátorágat a méhesbe vitték, hogy „ne romoljanak a méhek".

Az úrnapi virágokat a következő évben elégették, nem dobták ki, nehogy rálépjen valaki.

Úrnapjához is több időjárás- és termésjóslás fűződik: a Sóvidéken ezen a napon vetik az őszi uborkát. Az úrnapi száraz idő sok szénát jelent. Emellett dologtiltó nap is volt: a tilalom megszegőit Isten büntetése sújtja, tartják sok faluban. Az úrnapkor mosott ruháról azt tartják, hogy soha nem szárad meg. Aki szőlőt kötöz ezen a napon, kígyó tekeredik a kezére. Kenyeret sütni is tilos, mert a kenyér kővé válik, a házban pedig tűz üt ki.

Sári Zsolt
etnográfus muzeológus
Szabadtéri Néprajzi Múzeum,
Szentendre