Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön, június 4-én ünnepelték meg a külhoni magyar egyházmegyékben az Úr Testének és Vérének ünnepét, ismertebb nevén Úrnapját. Az Erdély Online és a Szatmári Egyházmegye tudósításait adjuk közre.

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Nagyváradon Böcskei László megyéspüspök a helyi hagyomány szerint a város papjaival és híveivel közösen ünnepelt szentmisét a gyönyörűen feldíszített székesegyházban.

Bevezetőjében a megyéspüspök két dologra hívta fel a figyelmet: egyrészt arra, hogy népszerű ünnepről van szó, mely talán azért is kedves, mert külsőségekben gazdag, és szívesen ünneplünk, ha körülöttünk minden szép és ragyog; másfelől csodálatos titokzatosságáért is vonzó az Úrnapja, hiszen olyasvalakinek a jelenlétét ünnepeljük, akit fizikailag nem látunk, de tudjuk és hisszük, hogy itt van, hiszen Jézus megígérte számunkra, hogy itt marad köztünk, a kenyér és a bor színe alatt találkozhatunk vele.

Homíliájában az egyházmegye főpásztora felidézte, a Szent Márk evangéliumából elhangzott részlet az utolsó vacsora termébe vezet el bennünket, ahol Jézus az apostolaival volt, és szeretetének jelét adta, illetve rendelkezett arról, meghagyta, hogy a hozzá legközelebb állók miként tegyenek tanúságot róla. Kezébe vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, tanítványainak adta, és így szólt: „Vegyétek, és egyetek ebből mindnyájan, mert ez az én testem, mely értetek adatik”. A vacsora után ugyanígy kezébe vette a kelyhet is, majd ismét hálát adott, odaadta tanítványainak, és így szólt: „Vegyétek, és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.”

Krisztus tehát nem egy képet hagyott ránk, amit időnként megnézünk, hanem magát adta, és önajándékozó szeretetében nem ismer határt – hangsúlyozta Böcskei László. – Nemcsak emlékezést feltételez tehát ez a végrendelet, hanem cselekedetet, találkozást, együttlétet. Egy új életforma kezdetét, mely a mai napig arról szól: nem vagyunk egyedül, és nem gondolhatjuk többé azt, hogy nincs táplálékunk, értelmetlen az életünk, és senki sem törődik a fájdalmainkkal és szenvedéseinkkel; mert Jézus gondoskodott arról, hogy elűzze a magányt, hogy legyen erőforrásunk, hogy az elfáradt ember megtalálja a reményt és bizalmat a vele való találkozás csendjében.

A püspök ugyanakkor arról is beszélt: az úrnapi körmenet olyan, mint egy imádság, megmutatja azt, aki életünk értelme. Tulajdonképpen Jézus ismét elindul a résztvevők által ebben a világban, hogy magához vonzza a keresőket, és felkeresse a gyengéket. Úton van napjainkban is, hogy felszólítsa az átalakulásra vágyakozókat: kövessék őt, haladjanak mellette.

A szentmisét követően indult a körmenet, melynek során végigjárták a püspöki palota kertjében kialakított négy lombsátrat. A főpásztor erre külön meghívta a város plébániáinak ez évi elsőáldozóit és bérmálkozóit, akik rózsaszirmokat szórtak.

* * *

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

El kell mélyülnünk abban a titokban, amit az Oltáriszentség számunkra jelent – mondta úrnapi szentbeszédében Schönberger Jenő megyéspüspök a szatmárnémeti székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén.

A főpásztor a bevezetőben a titokra irányította a hívek figyelmét: „Az igazi összetartozás a Krisztussal való közösségben történik meg, amikor az ő nevében jövünk össze, amikor a Megváltónk testvérként fogad bennünket és visz mindannyiunkat a Mennyei Atya felé. Ma úgy akarunk az Isten elé lépni mint az Atyának a gyermekei, a Fiúnak a testvérei és a Szentlélek templomai. Az Oltáriszentségben velünk maradt Krisztus. Hitünknek e titkát ünnepeljük, és ez bátorít bennünket a minél nagyobb elmélyülésre, hisz nem azért titok, mert nem szabad beszélni róla, hanem azért, mert végtelen, kimeríthetetlen, Isten szeretetének a titka.”

Szentbeszédében a püspök visszatért a titok gondolatához, a híveket ennek megélésére buzdította.

Hitünk titkáról nem beszélni kell, hanem megélni azt, elmélyülni benne, engedni, hogy átjárjon bennünket, kifejtse bennünk azt a hatást, amit el szeretne érni. A keresztény embernek feladata hirdetni Istennek azt a csodálatos elgondolását, aminek alapján mi a gyermekei lehetünk, és várni, hogy be is teljesedjék, amit hiszünk. Úrnapján lelki szemünkkel és belső hallásunkkal, a hit segítségével kell, hogy elmélyüljünk abban a titokban, amit az Oltáriszentség számunkra jelent – fogalmazott Schönberger Jenő.

Liturgiánk középpontjában Jézus áll, a szentmisén nem az énekekre és a saját részvételünkre kell, hogy figyeljünk, hanem elsősorban a velünk maradt Krisztusra. Minden liturgiának Ő a lényege, Ő az, aki megszenteli a templomainkat. Azért van a mi templomainknak varázsa, mert Ő itt van. Ez nem múzeum, hanem szentségi élettér – hangsúlyozta a főpásztor. – Aki elcsendesedik, meghallja az ő szavát, aki ráfigyel, azt Jézus fölemeli. Nincs annál nagyobb öröm és nagyobb ajándék, mint az, hogy Jézus velünk, köztünk van. Amikor a Jézus végtelen szeretetébe vetett hit teljessé válik bennünk, akkor felfedezzük azt a várakozást, amellyel ő vár az Eucharisztia asztalánál. Ha ez megtörténik, akkor megváltozik az életünk, másképp éljük a mindennapjainkat, és másképp készülnénk a szentmisére, a szentáldozásra is.

Az áldozást követően a püspök az asszisztenciával az utcára vitte az Oltáriszentséget, megmutatva a kint maradottaknak, a városnak a keresztények erősségét, békéjét és reményét. A körmenetet idén is a központi parkot megkerülve tartották. A park négy pontján, a felállított szabadtéri oltároknál megálltak, evangéliumi részek hangzottak el, és áldást kaptak a hívek.

Fotó: Erdély Online, Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír