Jézus megdicsőülésének helye a régi hagyomány szerint a galileai Tábor-hegy volt. A csoda színhelyén még az arab hódítás előtt három bazilika épült. Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latinul: transfiguratio) ünnepe.

Fra Angelico: Urunk színeváltozása (1440–42.)

E napon Jézus emberi testében, még a feltámadás előtt való isteni dicsőségének felragyogását ünnepeljük. Az esemény a Tábor hegyén történt, a Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le (Mk 9,2–7; Mt 17,1–9; Lk 9,28–36; 2Pt 1,16–18). Hatására megvilágosodott az apostolok számára Jézus rejtett isteni méltósága.

A színeváltozás fontos mozzanatai: a ragyogó fény, a felhő, Mózes és Illés megjelenése, az Atya szózata. A felhő az Ószövetségben is Isten jelenlétének szimbóluma, az Atya szózata a felhőből Jézus megkeresztelkedésére emlékeztet. Mózes és Illés megjelenése is Jézus Krisztus messiási igazolása: ők képviselik a „törvényt és a prófétákat”, tehát az egész ószövetségi tanítást és jövendölést. Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény (Dán 7,9; 10,5; ApCsel 1,20; Jel 3,4), sőt arra, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik (Dán 7,13).

Raffaello: Urunk színeváltozása (1518–20.)

Az ünnepet az Érdy-kódexben Úr színe változatja, a Müncheni-kódex naptárában Úrnak megváltozása, illetve Jézus táborhegyi színváltozásának ünnepe néven említik.

A keleti egyház már az 5. században megülte, és karácsony, húsvét, pünkösd után ezt az ünnepet tekinti a legszentebbnek.

Urunk színeváltozása (Szent Katalin-kolostor, Sínai-hegy)

A nyugati egyházban az első ezredforduló közeledtével kezdték számon tartani, összefüggésben Krisztus 1000-re várt visszatértével. Hivatalos ünneppé III. Calixtus pápa emelte annak emlékére, hogy Hunyadi János a keresztes hadat toborzó Kapisztrán Szent János segítségével 1456-ban felszabadította a török ostrom alól Nándorfehérvárt, az akkori Magyarország déli végvárát. A két időpont egybeesése azzal magyarázható, hogy az 1456. július 22-ei győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.

Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait, és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

* * *

Reményik Sándor

Lefelé menet

Máté 17.

1.
„Elváltozék…” Köntöse, mint a hó. 
Olyan szép, hogy már-már félelmetes, 
Mégis: a hegyen lakni Vele jó. 
Maradni: örök fészket rakni volna jó. 
De nem lehet. Már sáppad a csoda, 
Az út megint a völgybe lehalad. 
Jézus a völgyben is Jézus marad. 
De jaj nekünk! 
Akik a völgybe Vele lemegyünk, 
Megszabadított szemű hegy-lakók 
Csak egy-egy csoda-percig lehetünk. 
Elfelejtjük az elsápadt csodát. 
És lenn, a gomolygó völgyi borúban, 
Az emberben, a szürke-szomorúban 
Nem látjuk többé az Isten fiát.

2.
Testvérem, társam, embernek fia. 
Igaz: a hegyen nem maradhatunk. 
Igaz: a völgyben más az alakunk, 
Nekünk lényegünk, hogy szürkék vagyunk. 
Botránkozásul vagyok neked én 
És botránkozásul vagy te nekem, 
Mégis: legyen nekünk vigasztalás, 
Legyen nekünk elég a kegyelem: 
Hogy láttuk egymás fényes arculatját, 
Hogy láttuk egymást Vele – a Hegyen. 

Kolozsvár, 1931. február 22.

 

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Jelesnapok.oszk.hu
Reményik Sándor összes versei

Magyar Kurír
(bh)