A közösség hivatása: embertársak szolgálata az egyházban és a világban.

P. Carl Dinkhauser S.J. és Mária Elisabeth Strachotinsky alapították a Társaságot 1936-ban Steyer-ben. Közösen megszerkesztették a szabályzatot a Maria Elisabeth köré gyűlt első tagok szárnára. Ennek alapját a szentignáci lelkiség adta. Maria Elisabeth építette fel és vezette a Társaságot sok éven át.

1939-ben a Társaságot Innitzer érsek „Pia Unio“-ként ismerte el. Az első tagok szinte valamennyien a Mária Kongregációkból csatlakoztak a közösséghez. Munkahellyel rendelkező, hajadonok, akik hitükkel tanúskodva a világban éltek, s ezt a tanúságtételt különösen a munkahelyükön gyakorolták. Az első csoport a háború alatt titokban működött.

1948-ban XII. Piusz pápa Dekrétumban egyházmegyei jogú Világi Intézmény rangjára emelte a Társaságot. Ekkor tették le először a tagok a szoros egyházhoz tartozás tudatos jeleként a hármas fogadalmat: a Mennyek Országáért vállalt lemondást a házasságról, az engedelmesség és a szegénység fogadalmát. Sokan azonban nem tudtak emellett az – immár az Egyház által is elismert – út mellett dönteni.

1953. január 3-án – mely azóta a Társaság általános ünnepe – a Társaság pápai jogú Világi Intézmény lett. Ez az életforma rövid idő alatt nagyon sok nőben visszhangra talált, és a Társaság így hamarosan külföldön is elterjed.

A társaság Loyolai Szent Ignác által megalapozott lelkiség szerint él. E lelkiség sajátossága: érzékenyen figyelni a mindennapokban hozzánk szóló isteni hívásra, és állandóan készen állni Isten akaratának teljesítésére. Jézus követésében pedig a tagok Máriának, az Úr Édesanyjának példáját követik. A Társaság tagjai Jézus követésében, az evangéliumi tanácsok szabadakaratból fakadó vállalásával járják egyéni útjukat a világban. Személyes felelősségtudattal, jelenlétükkel és odaadásukkal próbálják az evangélium üzenetét, annak következményével együtt hirdetni a különböző foglalkozásokban és népcsoportokban, társadalmi rendszerek- és az élet különféle helyzeteinek kihívásaiban. Mivel nem élnek együtt, ezért nincs közös működési területük sem egyházi, sem társadalmi (szociális) területen. Közülük azonban sokan tevékenykednek egyházi szolgálatban.

A krisztusi hívás átható, magával ragadó ereje révén kapcsolódnak a Társaság tagjai az evangéliumi tanácsokban Istenhez és az Egyházhoz. Az Egyház általi elfogadás és küldés biztosítja a keretet ennek az életformának helyes megéléséhez. Az Istennek való teljes önátadás és a világban való élet egységet kell alkosson. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez sokszor olyan felszültségeket okoz, melyet csak „virrasztásban és imában” lehet feloldani: A szüntelen belső nyitottság a Szentlélek irányítására adja meg az eligazítást. „Istent keresni és megtalálni mindenben” – ez a Társaságban való élet feltétele. E nélkül lehetetlen azt a célt elérni, melyet a pápai dokumentum így fogalmaz: „A világot belülről kell megszentelni.”

Az Úti Boldogasszony Társaságának központja Bécsben van. A Társaság körzetekre tagolódik, melyekért egy-egy körzeti vezető a felelős. A körzeten belül találhatunk kisebb csoportokat és egyedülálló tagokat is. Így a Társaság tagjai (192 fő) megtalálhatók az európai országokban, az USA-ban, Jaimaikán, a Fölöp-szigeteken, Indiában és Japánban.

Magyarországon már a szétszóratás éveiben megismerkedtek tagjaik a Társasággal az egyik tagjuk által, aki a grazi körzetbe lépett be. Itthon csak magánházakban tudtak összegyűlni, ill. a bécsi központtal nagyon gyenge szálon tudták a kapcsolatot fenntartani. 1996-ban nyílt arra lehetőség, hogy egy újabb tag által, – aki Bécsben ismerkedett meg a közösséggel és aki már Magyarországon tette le első fogadalmát, – a Társaságot mint Világi Intézményt megismerjék és elterjedjen.

Egyházjogi státusza: pápai jogú világi intézmény.
A közösség jogi személy.

A közösség nemzetközi központja:
Liselotte Donaubaum Generalleiterin
Cím: Gallmeyergasse 7-9. 22.; A-1190 Wien; Ausztria

A közösség magyar központja:
Dávid Teréz magyarországi összekötő
Cím: 1145 Budapest, Róna u. 168.
Tel.: (1)220-4111