Urunk születését ünnepeljük ezen az éjszakán. Az Isten földi születését: talán az év legcsendesebb estéje ez. Egy kisgyermek a jászolban, aki elcsendesíti a világot, aki békét és nyugalmat sugároz magából és aki meglágyítja a szíveket. Ez a csend sok titokkal van tele: titok, hogy Isten hogyan jön ma közénk, titok, hogy aztán hogyan is alakít bennünket a mindennapokban, titok, hogy mi mindent találunk ma a szívünkben. Isten világossága azonban fényt áraszt a titokra és egyszerűvé szeretne tenni bennünket, hogy egyszerűen tegyük a dolgunkat a mindennapokban, egyszerűen szeressük azokat, akik körülöttünk vannak, és őszintén, tisztán éljünk.

Az éjszaka közepén útra kelni nem mindennapos dolog. Ugyanakkor tudjuk, hogy megéri. Valami olyat kap az ember, ami nem hétköznapi. Végigmenni a csendes utcákon, látni az ünnep fényeit, sajátos dallamokat énekelni valahogy egészen egyedi hangulat és érzés. Előhoz bennünk sok-sok emléket, érzést, és kicsit meglágyít bennünket.

Nem is annyira az ajándékokat várjuk már mi, felnőttek, hanem ezt a közel egy hónapos hosszú rituálét, a készülődést, a gyertyagyújtásokat, a díszek, dekorációk leporolását, elhelyezését, mert mindez annyira jól rávilágít az igazán fontos dolgokra, arra, hogy az ember a szeretetre van teremtve, és hogy mennyire ez az életünk középpontja, akár akarjuk, akár nem. Életünk végéig kell gyakorolgatnunk, hogy helyesen szeressünk, és helyesen fogadjuk a szeretetet.

Több mint kétezer évvel ezelőtt nagy sürgés-forgás volt a Szentföldön, a népszámlálás megindította az embereket, mindenki hazatért. És ez a hazatérés különleges érzést adott mindenkinek. Sokan talán akkor szembesültek vele, hogy honnan is indult a családjuk, a törzsük, és talán sok mindent meg is értettek, hogy miért ilyen vagy olyan. A haza, az otthon sok mindenre választ ad, sok mindent megmagyaráz. Jó hazatérni, jó szembesülni ezzel. Szent Lukács evangélista is nem véletlen veszi bele a születés történetébe, hogy mi is történt akkor Izraelben. Hazatért mindenki, és nem is volt hely sehol már, nem kaptak szállást Máriáék.

Ám nem mindegy, hogyan vagyunk otthon. Az otthon nemcsak biztonságot ad, hanem be is zárhat minket. És ezért sem véletlen, hogy nem az otthon melegét élvező tömeg hallja meg az angyalok szavát, hanem azok, akik kint vannak a mezőn, akik nem a tömeg részei, és így észreveszik a fényt, nem vakítja őket a város fénye. Vállalnunk kell nekünk is, hogy miután lélekben megerősödve otthont találunk Istennél, mi is kimenjünk a pusztába, vállaljuk az üresség kihívását, és így lehetőség legyen rá, hogy észrevegyük Isten küldötteit, akik hírt hoznak a Megváltóról, és a vágyott szabadság felé irányítják lépteinket.

Mennyire meglepő a találkozás a Megváltóval, a Messiással, mennyire más erő és hatalom, mint amit várunk földies gondolkodásunkkal. Mi is az igazi erő és hatalom? Jézus megtanít bennünket, hogy a csöndes jelenlétnek, figyelemnek milyen ereje tud lenni, hogy a szavak nem mondanak el mindent. Zajos lett a világunk, és ma, amikor csend borul a világra, amikor csendben nézzük a jászolban fekvő Gyermeket, aki az értünk megtestesült Isten, akkor őszintén kérjük, hogy bennünk is szülessen meg ez a csöndes erő, ez a szeretetteljes jelenlét, ami átformál bennünket és ami élhetőbbé, emberibbé teszi a világot.

Magyar Kurír