Van úgy, hogy az egész család azon töri a fejét, mi legyen a gyerekből. Hova adják, milyen szakmát tanuljon, netán milyen hivatást válasszon. Sokszor éppen csak azt felejtik el átgondolni, hogy Isten mit akarna vele. Néhányan már kisgyerekkorukban tudják, hogy mik lesznek, ha felnőnek. Mások csak fiatal felnőttként ébrednek rá hivatásukra. De vannak olyanok is, akik soha sem találják meg igazi feladatukat az életben. Jeremiás próféta fiatalemberként értette meg Isten jelzését. Nemcsak meghallotta, hogy Isten szólítja, hanem fiatalon mindjárt azt is megértette, hogy ezt nem ő találta ki saját magának, hanem Isten választotta ki, hogy próféta legyen. Isten volt az, aki még anyja méhében prófétává formálta. Hasonlóan kezdi Lukács is az evangéliumot, aki az angyali üdvözletről számol be, és beszél Jézus prófétai küldetéséről, mielőtt Mária őt méhébe fogadná.

Még a születésünk előtt történik velünk valami, ennek ellenére eszünkbe sem jut, hogy Istennek legalább annyi köze van az életünkhöz, mint szüleinknek. Pál apostol gyönyörűen írja: „Amíg gyermek voltam, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek… de amikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait.” Ilyen értelemben sokan gyermekek maradnak.

Ha valaki Isten tervei szerint szeretné alakítani életét, mindig tapasztalni fogja a szenvedést, különösen, ha prófétai küldetése van. Mert elégedetlenkedést vált ki azokból, akiknek privilegizált helyzetét, előnyeit veszélyezteti a prófétai szó. Hasonlóan esnek neki a názáretiek Jézusnak is, aki nemcsak a könyvtekercsből olvasott, hanem gondolataikból is: „lássuk, mit teszel? mit tudsz tenni?” – hangosítja ki meg sem fogalmazott kérdéseiket. Ezek a gondolatok nagyon közel vannak a sátán zaklatásához, aki a pusztában megkísérti őt. A názáretiek azt kívánják tőle, hogy mutasson gyorsan egy látványos csodát, mondjuk gyógyítson meg valakit szemük láttára. Ekkor Jézus, Illés és Elizeus próféták esetét említi nekik, akiket ők jól ismernek, és azt is, hogy prófétai erejüket idegenek megsegítésére használták. Ezzel burkoltan azt mondja, hogy az ő küldetése egészen más, mint a háziorvosé. Jézus nem játssza az eszét, mint amikor a falusi gyerek egy kicsit kikupálódik a városban, és hazamegy. Sőt, azt sejteti, hogy itt nem valami újdonságról van szó, hanem ami már eddig is megvolt, az most válik teljessé. Nem megtagadja, hanem szereti őket.

Nagy kérdés, hogy akkor hiszünk-e valakinek, ha ismerjük, vagy talán akkor, ha nem ismerjük. Természetesen mondhatnánk, hát persze, ha ismerjük. Itt mégis az ellenkezője történik, arra hivatkoznak, hogy ők bizony jól ismerik még a rokonait is, ezért nem hiszik el, amit állít magáról. Megfogta erős kézzel a tömeg, felvitte a szakadék szélére, hogy onnan taszítsák le. És ekkor mégis tesz csodát: áthaladt közöttük, és eltűnt… A rosszallás haraggá változik, amely azonnal kiváltja az erőszakot, és a mélybe akarják őt taszítani. Jézust azonban senki sem ejtheti foglyul vagy tartóztathatja le, csak abban az esetben, ha ő megengedi, és amikor megengedi. Názáret az első állomás, a Golgota az utolsó lesz. Mindkettő a városon kívülre hurcolás szimbolikájával. Jelezve, hogy gaztettről van szó.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír