Ugye mindnyájan ismerünk Mártákat? Netán magunk is Márta-típusok vagyunk? Amit itt Lukács nekünk két egyén, két testvér viszonyáról elmond, azt ma akár két civilizáció viszonyáról is elmondhatná. A Nyugat sürög-forog, bepörgött, és időnként odaszól keleti testvéréhez: „Én fáradtságot nem ismerve építem a világot, ők meg csak ülnek az árnyékban naphosszat, imádkoznak: semmittevők!”

Mária a Kelet, Márta a Nyugat. Régóta csodáljuk a Kelet kontemplatív lelkületét. Mantrákat dudorászunk, és összejöveteleken dicsérjük a zen meditációt, de találkoztam már olyan hirdetéssel is, ahol arra hívtak, hogy elmélkedjünk az evangéliumról buddhista meditációs módszerekkel! Tanulj meg könnyen és gyorsan meditálni… A harmadik világ eközben a jobbik részt választotta, és míg pszichiátereink jól megélnek lelki és pszichés betegségeinkből, mi nem értjük, nekik ott mitől olyan hatalmas a jókedvük.

Jó lenne néha leülni csendesen, Jézus lábánál! A Jézust szerető és szolgáló Márta tesz szemrehányást Jézusnak testvére, Mária miatt. Mi, keresztények is ki vagyunk téve annak a kísértésnek, hogy odaadó szolgálatunk közben panaszra fogjuk a dolgot éppen azzal az Istennel szemben, akit valóban szeretünk és buzgósággal szolgálunk! A magunk tevékenységét ismerve és sokra tartva, sokszor túlbecsülve szeretnénk segítséget kapni az Úrtól. De nem kapunk, ahogy a panaszkodó Márta sem kapott! Valójában föl sem fogta, milyen kivételes helyzetben van. Panaszkodása, féltékenysége feledtette testvéri szeretetét. Pusztán azért, mert nem érezte magán Jézus elismerő tekintetét. Szinte látom, ahogy sürög-forog a sok teendőben, de közben szeme sarkából figyeli testvérét, Máriát, ahogy ül Jézus lábainál, és hallgatja. Őt pedig hagyja „egyedül szolgálni”.

Valami hasonló probléma jelentkezik Jézusnak Péterrel folytatott párbeszédében is. Feltámadása után, amikor Jézus Péter vértanúhalálát jövendöli meg, és Péter fölteszi a kérdést Jánosra vonatkozóan: „Hát ezzel mi lesz, Uram?”, Jézus így felel: „Ha azt akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök, mit törődöl vele? Te kövess engem.” Ebből az a tanítás számunkra, hogy a keresztény embernek sohasem szabad életének történéseit mások sorsával összemérni! Mégis megtesszük. Méricskélünk, neki miért… Hasonlítunk, nekem miért nem. Főleg ha az a másik többre jut, mint mi! Sosem szabad felpanaszolni Istennek az emberi életek különbözőségét. 

Isten világában ugyanis más mértékek vannak, mint a mi világunkban! Az ő útjai nem a mi útjaink és az ő gondolatai nem a mi gondolataink. Ott a szegény asszony félve perselybe dobott két fillérje, ami Jézus szemében többet ér a gazdagok súlyos aranyainál. Ahogy az irgalmas megbocsátás az áldozat bemutatásánál. Az életedet fölemésztő áldozatosság is a semmivel lehet egyenlő, ha nem szeretetből teszed! Sok kereszt, betegség, megoldatlannak látszó élethelyzet alatt roskadozhatsz, és kilátástalannak érezheted az életedet. De ne tekintgess másoknak könnyebbnek tűnő sorsára és életmenetére. Urunk tudja, hogy mit és miért enged meg az életünkben. Minden történéssel tanít. Erősíti bennünk az áldozatos szolgálatnak a lelkületét: a szeretetet.

Mária Jézusra figyelő lelkületével és Márta tenni akarásával éljük meg a hivatásunkat!

Magyar Kurír