Az igazságosság látszik fontosabbnak. Hiszen a hatás és ellenhatás törvényére épülő univerzumban, az öntudatlan kozmoszban a rossznak rossz, a jónak pedig jó a végső kimenetele.

Mi lehetne a biztató megoldás a bűn és a bűnhődés, az érdem és a jutalom egyensúlyában a mi esendőségünk számára? Mivel kezdeti bukása óta a szabad ember esendő, miben remélheti mégis öröklétre teremtett életének beteljesedését? Csak abban, ha Isten nem csupán igazságos, de irgalmas is. Hitünk fényében valljuk, hogy ma is sértetlen a világ egyensúlya, mert van irgalom.

Sajnos a tökéletes igazságosság képessége itt a földön egyetlen vallási vagy világi bírónak és bíróságnak sincs a birtokában. Ki tudja, hány igazságtalan ítéletet hoztak a világon, és hány embert öltek meg ártatlanul az ember hiányos ismeretei miatt? Ám köztudott, hogy hamis ítéletek nem csak tudatlanságból születtek ezen a bukott világon. Ezért soha nem szabad elfelejteni a bibliai fölhívást: Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess! Az ítélet Istenre tartozik.

Az igazságosság mellett itt, a földön legföljebb a méltányosság indokolt, amely az ítélet kiszabásakor igyekszik meglátni és figyelembe venni a mentő körülményeket. A méltányosság nem más, mint kis irgalmasság. Minden földi ítélethozatalnak érvényesítenie kell ezt. A jóra törekvő méltányosság nem teszi tönkre a társadalom rendjét. 

Egyedül az irgalmasan igazságos Istenben bízhatunk esendő életünk végső értékelésében. Ami rossz ugyanis megtörtént, azt már nem lehet meg nem történtté tenni. Mégsem félek, mert hitem hirdeti, hogy Isten, aki jó, ismeri a nemzedékekre visszanyúló genetikai adottságainkat s a mindenkor hányódó emberi közösség minket érő hatásait, melyek között éltünk. Egyedül Isten ismeri a gonosz ármányait is. Ezért az Istenhez ragaszkodó lelkület az imában a megtérés szellemét őrzi, és töretlen bizalommal nézhet az Istennel való találkozás elé.

Isten igazságos irgalma a teremtett embergyermekei iránti szeretetből fakad. Fiát adta értünk, és ezért abban is bízhatunk, hogy – fiatalon vagy időskorunkban – mindegyikünket akkor szólítja a számadásra, amikor ez leginkább szolgálja üdvösségünket. Ennek ismeretében mondhatom, hogy az igazságosság Isten szeretetének külső, az irgalom Isten szeretetének belső oldala.

Akkor hát mindenki üdvözül? Jobb így mondani: üdvözülhet. Az embernek ugyanis szabad akarata van, enélkül nincs sem bűn, sem megtérés. Így, mivel mindnyájan bűnösök vagyunk, csak az a gonosz ember vész el, aki nem kéri, és nem fogadja el Isten megbocsátó, újjáteremő irgalmát, Jézus Krisztus megváltó áldozatának ajándékát. Reméljük, kevesen akadnak, akik az utolsó, döntő pillanatban is elutasítják
Isten irgalmát.

Ezért szíves figyelmébe ajánlom testvéreimnek, minden embernek: naponta kérjük Istent, hogy legyen hozzánk irgalmasan igazságos. És mi is tanúsítunk irgalmasságot és igazságosságot embertársaink iránt.

Az igazságos irgalom alapján mindannyian bízhatunk abban, hogy az irgalmas Jóisten megadja nekünk az üdvösséget.

* * *

Seregély István emeritus egri érsek szívügyének tekintette, hogy nyugdíjas éveiben az Adoremusba elmélkedéseket írjon. A lelkipásztorkodásnak ez a formája sokakat megérintett, számos elismerő levél és szóbeli közlés érkezett szerkesztőségünkhöz, melyekben az olvasók kimagaslónak tartották írásait, örömmel olvasták Útravaló-gondolatait. Érsek úr előre dolgozott. Karácsony előtt már a 2020-as évre készítettük elő a közös munkát. Ezután érkezett a fájdalmas hír, hogy papi életét befejezve az Örök Hazába költözött. Amikor megköszönjük a Teremtőnek életét és a tehetséget, mellyel megajándékozta, kegyelettel emlékezünk rá, és olvassuk az Adoremus októberi számában eligazító tanítását. Requiescat in pace!

Magyar Kurír