Népek jönnek világosságodhoz és királyok a benned támadt fényességhez… Különös látogatók érkeznek a gyermek Jézushoz. Messzi földről jönnek, az akkor ismert világ távoli pontjairól. Bölcsek, fényes csillagot láttak napkeleten, és a látomás erejében indulnak útra. Úgy gondolták, hogy ha az égiek világában feltűnik egy minden csillagnál erősebb fényű csillag, akkor a földi világban is kellett születnie egy embernek, akinek a fénye túlragyogja a többiét. Egy királynak. Utánanéztek a rendelkezésükre álló írásokban, és az akkori próféciákban utalást találtak a zsidók újszülött Királyára. Elindultak, hogy megkeressék. Vállaltak minden megpróbáltatást az út során.

Milyen különös, hogy ezeket a látó lelkeket olyanok igazítják útba a Gyermek felé, akikben a prófétai látomás már pusztán leírt betű. Azok között kérdezősködnek, ahol már nem hisznek a jövendölésben. Ott kapnak eligazítást, ahol nincs a messiásvárásnak semmilyen ereje. Az írástudók és a papi vezetők, akik később is legnagyobb félreértői, sőt ellenségei lettek, ők irányítják a bölcseket Betlehembe. Szinte árad a papír- és könyvszag a szavaikból, ahogy idézik a prófétai szövegeket. Életet nem, de irányítást adnak a keresőknek. Fölsejlik Jézus későbbi szava: „Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják.”

A napkeleti bölcsek történetében jelentkezik számunkra az a minden időben fölvetődő probléma, hogy melyik fontosabb: az intézmény vagy az élmény. Élményközpontú korunkban egyre sűrűbben hallatszanak hangok Egyházunkban is az élményvallásosság előnyeiről, az intézményes Egyház ellenében. Másfelől pedig a vallásos élmények jogosultságát teszik kérdésessé, és csak egy jogszerű és lemért vallási életkeretet tartanak megengedhetőnek, az ahhoz való visszatérést szorgalmazzák.

A napkeleti bölcsek történetében csodálatosan találkozik ez a  két véglet. Az idegeneknek, a csillagukat vesztett, élmény vezette embereknek nem hívő intézmény mutat irányt. Tragikus, hogy világunkban szemben áll egymással, ami Istentől egymáshoz van rendelve. Aki csak az intézmény szempontjait tartja fontosnak, ugyanúgy téved, mint aki az élmény hatására fölrúg minden tekintélyt. Jeruzsálem után a bölcseknek ismét fölragyogott a csillag, és a Gyermekhez vezette őket.

Isten az események egymásba rendezésével mutatja meg, hogy az Emmanuel öröme csak úgy tölti be lelkünket, ha nemcsak tudunk róla, és éljük az életünket, hanem ha elindulunk, és élménnyé formáljuk a találkozást nap mint nap. Mert hidd el, testvér, hogy a te jeled, csillagod is mindennap fölragyog, és a Gyermek rád mosolyog, ha elindulsz felé, hogy találkozzál vele.

Heródes és az írástudók is tudták a helyet, de nem mentek. Kezükben volt az Írás, olvasták is biztos, de semmi hatással nem volt rájuk. Belefásultak a poros tekercseik száraz betűibe. Nem tudtak vagy nem akartak mozdulni. Másokat eligazítottak, de maguk nem indultak el a hit útján. A napkeleti bölcsek pedig hittel mentek, és találkoztak a Gyermekkel.

Isten maga kezdeményez. Jelek által hív, hogy meghalljuk szavát és kövessük őt. Elindultál már?

Magyar Kurír