Ferenc pápa június 21-22-én Torinóba látogat. A Szentatya ezzel kapcsolódik a szalézi rendet alapító Bosco Szent János születése kétszázadik évfordulójának megünnepléséhez. A Zenit háttéranyagát közöljük a Szaléziak.hu alapján.

Valdoccót hetek óta az ünnepi hangulat jellemzi: az alapító születésének bicentenáriuma alkalmából tucatnyi eseményre és különleges alkalomra kerül sor, és minderre Ferenc pápa közelgő látogatása teszi majd fel a koronát. Minden készen áll a Szentatya fogadására: a központi udvar, a „szaléziak fellegvára”, Don Bosco állóképe, aki „fogadja” majd a pápát, amikor vasárnap, június 21-én átlépi Valdocco küszöbét.

Valdocco „város a városban”. Neve, „Valdòc” a piemonti nyelvjárásban vélhetőleg azt jelentette: „libák völgye”, utalva a területre, amely a 19. század közepén Torino északi külvárosa volt. Vad vidék volt ez, amelyet bevándorlók, utcagyerekek és bűnözők népesítettek be.

Prófétai misztikus álmai által hajtva a nagy nevelő, Bosco Szent János itt szeretett volna létrehozni egy helyet, hogy a megváltás felé vezesse azokat a kétségbeesett, elhagyatott fiatalokat, akikkel lépten-nyomon találkozott, és Valdoccót igazi gyöngyszemmé változtatta. Itt hozta létre a Szalézi Társaság központját és székhelyét, amely körül oratóriumot és iskolát létesített, szakképző központot, nyomdát alapított és felépíttette a Szent Segítő Szűz Mária-bazilikát, ahol még mindig jelen van, hiszen földi maradványai itt nyugszanak.

A bicentenáriumra számos zarándokcsoport érkezik a szalézi központba: papok, testvérek, volt szalézi növendékek és hívek, akik szívesen megismernék az egyik legnagyobb olasz szent munkásságát. Az ünneplést nagy számú sárga pólós önkéntes – pap és világi – nagylelkűsége teszi lehetővé. Köztük van az a fiatal anya is, akinek a legfiatalabb gyermeke a valdoccói szalézi óvodába jár: „Pénzadományt szerettem volna adni a szaléziaknak, de olyan kevés a jövedelmem, hogy ezt nem tudtam megtenni, ezért úgy szeretném kifejezni hálámat, hogy önkéntesnek jelentkeztem a bicentenáriumi ünnepségekre.”

Sárga póló van Enrico Lupano atyán is, aki a bicentenáriumi ünnepségek megbízott szervezője Valdoccóban. Miután Don Boscóként körbevezetett egy csoportot a szalézi anyaházban, a Zenit hírügynökség munkatársának bemutatta Valdocco csodálatos valóságát, kitérve Don Bosco jelentőségére és időszerűségére is.

– Enrico atya, mit képvisel Valdocco a szaléziak számára?

– Valdocco az a hely, ahol az álmok valóra válnak. Kezdve Don Bosco kilenc éves korában látott álmától, amelyben a farkasok bárányokká váltak, és az árva, a társadalom peremére szorult fiúkból a sok nehézség ellenére becsületes polgárok és jó keresztények lettek. A valdoccói álmoknak történelmi jelentőségük az, hogy ez Don Bosco első háza, a pedagógiai pedig az, ahogy az iskolában, a plébánián, az oratóriumban, a szakképző központban foglalkozunk a gyerekekkel. De Don Bosco álma nem korlátozódik csupán Torinóra, elterjedt az egész világon, összesen 132 országban.

– De lássuk Don Bosco sokrétű kapcsolatát Torinóval, a várossal, amely befogadta őt!

– Ez egy nagyon mély kötelék. Ő egy olyan időben élt, amikor ez a város a bölcsője volt legalább húsz másik szentnek is. A város, ahol olyan struktúrák születtek meg, amelyek ma már magától értetődőek, mint például az óvodák: Barolo márkiné volt az, akinek a gondolatából megszülettek, amikor az ipari forradalom hajnalán rájött, hogy a gyárakba nem lehet bevinni a gyerekeket. Ugyanez a Barolo márkiné alapította meg az első gyermekkórházakat is.

Amikor Don Bosco megérkezett Torinóba, a város sok sebből vérzett: dúlt az ipari forradalom, a maga társadalmi és gazdasági változásaival, de volt még egy igazi, komoly forradalom is, amely során megalakult Olaszország. Ebben a légkörben Don Bosco az egyik első pap volt, aki – Caffaso lelki vezetése segítségével – látogatta a fogvatartottakat a börtönben. Amíg néhány évvel korábban a börtön csak a büntetés helye volt, immár a rehabilitáció helyévé is vált. Látogatva a börtönöket Don Bosco megismerte a fiatal bevándorlók szomorú történetét, akiknek senkijük sem volt, aki vigyázott volna rájuk, és emiatt végül gyakran rács mögé kerültek. Így született meg a börtönben végzett apostolkodáson keresztül a szalézi megelőző nevelési módszer, hogy megakadályozza a fiatalok rossz útra térését. Ez a jó és a rossz harca, ahol Don Bosco el akarja ragadni a gonosztól sok fiatal életét.

Don Bosco átélte Torino minden gazdagságát és ellentmondását. Ő mindig szabad ember volt, és ez volt az egyik oka a püspökkel való összecsapásoknak, aki úgy gondolta, Don Bosco projektje nem több, mint pusztán helyi megmozdulás, míg Don Bosco szíve az egész világért dobogott, olyannyira, hogy néhány évvel később nemzetközi missziókba kezdett.

– Hogyan élt Don Bosco a risorgimento, Itália újjáegyesítése éveiben, amikor jellemzően nagyon ellentmondásos volt a kapcsolat az állam és az egyház között?

– Szeretném azt hinni, hogy Don Bosco egyfajta hidat képezett az állam és az egyház között. Soha nem volt részrehajló sem az egyik, sem a másik felé, mindig a megbékélés embere volt. Érdekes, hogy Don Bosco úgy fogalmazta meg a célját, hogy „jó keresztényeket és becsületes állampolgárokat” akar nevelni. Az ő megelőző nevelési módszere soha nem szakadt el a valóságtól. Nemcsak azt akarta, hogy legyenek szentek és szeressék az Urat, olyan polgárokat akart, akik ezt az eszményt egészen az alapjáig átélik. Egy furcsa szempontja ennek a történetnek, hogy amikor betiltották a különböző szerzetesrendek működését és elkobozták javaikat, ő nem vetette el a lehetőséget, hogy egy teljesen új rendet alapítson. Egy olyan szerzetes intézményt létesített, amelynek tagjai az állam előtt világiak voltak. Mivel az állam nem tudta megakadályozni, hogy négy, öt vagy húsz laikus együtt éljen, a szaléziak egy ilyen formában jöttek létre.

Don Bosco mindig nagyon konkrét volt, távol állt tőle akár a filozófia, akár bármiféle absztrakció, a szíve volt az, amellyel megoldotta a problémákat. Ő volt az egyik első, aki munkaszerződéseket íratott alá és szakmai képzést biztosított a fiatalok számára, annak érdekében, hogy senki ne használja ki őket.

– Don Boscónak gyakran meg kellett küzdenie a pénzhiánnyal, ennek ellenére óriási műveket hozott létre: ez példa lehet számunkra, akik a gazdasági válság éveit éljük?

– Don Bosco szent volt, akinek elsődleges erőforrása Isten volt. Fölépített egy „nevelési birodalmat” a semmiből, mert Isten akarata ez volt, így ha az Úr akart tőle valamit, megadta neki az eszközöket is hozzá, hogy megcsinálja. Ugyanakkor hihetetlenül vállalkozó szellemű volt. Don Bosco hozzáállása soha nem volt passzív, mindig szervezkedett, és sűrűn kért adományokat, felkutatva minden jótevőt, akit csak lehetséges volt. Számára nagy erőfeszítést jelentett, hogy pénzt kérjen, mert nagyon büszke volt, de mindig megtette. Tehát az erőssége volt az abszolút bizalom Istenben, a vállalkozó kedv és a feltűrt ingujj. Ez a módja annak, ahogy mi, szaléziak mindig is működtünk, hogy valójában mi mindig adósságban éltünk..., de ezt az adósságot az Úr mindig kiegyenlítette! Don Bosco két lábbal állt a földön, de a tekintete az égre nézett. Az ő szentsége tehát nagyon is valóságos, nagyon jellemző a szülőföldjére. Úgy gondolom, hogy a mai történelmi időszakban nagyszerű példa lehet az ő teljes ráhagyatkozása Istenre, a józan életmódja, az, hogy nem önmagáért, hanem a fiatalok jólétéért dolgozott.

– Néhány nap múlva Valdoccót meglátogatja Ferenc pápa, egy jezsuita, akit a stílusa miatt sokan szalézinak hívnak...

– Túlzás nélkül elmondható, hogy Ferenc pápa a szíve mélyén szalézi, és nagyon jól megtestesíti Don Bosco alakját és álmát. Különben is, ő maga is egy olyan országban, Argentínában született és nőtt fel, amely az első szalézi missziós terület volt az 1870-es években. Nagyon várjuk őt!

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír