Varga László megyéspüspök október 9-én szentmisét celebrált a marcali Boldog Gizella-templomban. A főpásztor megáldotta a Kiling József szobrászművész által alkotott keresztelőkutat, a keresztút stációkat, és a Marcali Önkormányzat által készített díszburkolatot.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Varga László prédikációjában a prófétaságról és az irgalomról beszélt, az irgalmas szamaritánus példázata kapcsán. Emlékeztetett, hogy három olyan emberről hallottunk, akik nem vállalták a küldetésüket: a prófétáról, aki menekül a prófétaság elől, valamint egy papról és egy levitáról, akik nem vállalják a hivatásukkal és szolgálatukkal együtt járó legfőbb parancs teljesítését.

Mi mindannyian, akik megkeresztelkedtünk, részesei lettünk Jézus Krisztus prófétai, papi, világi méltóságának – folytatta a püspök. – Vajon vállaljuk-e? A próféták élete Isten köré épül, abban teljesedik ki. Olyanok ők, mint a mágneses iránytű. Akármerre fordul a világ, ők csak egy irányba mutatnak. Csakis Istenre. Vajon vállaljuk-e ezt a küldetést?

Az evangélium egy másik kérdést is felvet: hogyan születik meg az irgalom? Olvastunk három emberről, mindhárom meglátja az összevert és árokban fekvő kifosztott embert. Ketten elmennek mellette. Céltudatosak, feladatuk van a templomban, Isten szolgálatában. Nem születik meg bennük az irgalom. Arra jön egy szamaritánus, benne pedig megszületik az irgalom. Hogyan születik meg az irgalom? Isten lelke, az irgalom lelke bennünk van! És mégis irgalmatlanok vagyunk. Ahhoz, hogy megszülethessen, ami már bennünk van, arra van szükségünk, hogy a szenvedő ember szenvedése vagy ennek a látványa ne csak a szemünkig, ne csak az agyunkig, hanem a szívünkig jusson el. Úgy, hogy eltalálja a szívünket, hogy meg tudjon állítani bennünket – hangsúlyozta a püspök. – Amikor megszületik bennünk az irgalom, akkor az első az, hogy letérünk az eredeti útirányról. Meg kell állnunk. Nem folytathatjuk úgy az utunkat, ahogyan elterveztük, pedig rengeteg dolgunk van. Meg kell állnunk, és oda kell mennünk a szenvedőhöz. Ahogy a példabeszédben hallottuk, az irgalom lehajol a szenvedőhöz.

Vajon megengedjük-e, hogy a szenvedés, a körülöttünk lévő embertársaink szenvedése elérje a szívünket? Ha igen, akkor az képes lesz megmozdítani bennünk az irgalmat, képes lesz felszínre hozni és eltéríteni minket az eredeti útiránytól. Azért, hogy segíteni tudjunk. Az irgalom egy szintre akar kerülni azzal, akin segít. Nem lehet felülről utasításokat adni a szenvedőnek. Közösségre kell lépni vele, le kell hajolni hozzá, ahogyan a szamaritánus tette – hangsúlyozta Varga László. – Egy szintre kell kerülni a szenvedővel, aztán segíteni. Nem elég, ha megrendül a szívünk a szenvedés láttán, esetleg sírunk is, de aztán nem teszünk semmit. Az igazi irgalom tettekre indít bennünket, a testi-lelki cselekedetek gyakorlására. Le kell hajolnunk, fel kell emelnünk, bekötöznünk a sebeit, gyógyítani, majd gondoskodni róla. Hogy ez kinek miképp jelenik meg az életében, abban a Szentlélek segít akkor, ha megengedjük, hogy az irgalom megszülessen bennünk.

Vállaljuk-e prófétai küldetésünket a főparancs megtartására, és megengedjük-e, hogy az irgalom olyan szinten megmozduljon bennünk, hogy betöltse a szívünket, lelkünket, hogy átváltozzunk irgalommá? – vetette fel beszédét zárva a kaposvári főpásztor.

A szentmisén koncelebráltak a segesdi és csurgói esperesi kerület lelkipásztorai.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír