Piacenza bíboros levele valójában buzdítás, hogy az őszinte és hiteles szentgyónással a szentek lelki közösségébe kapcsolódjunk, míg a közbenjáró imádság révén elhunyt szeretteinket Isten kegyelmébe ajánljuk és ápoljuk a bennünk élő emléküket.

Mit jelent számunkra az Egyház, amikor megvalljuk hitünket? – teszi fel a kérdést levele elején a bíboros. – A hiteles válasz a teljes Krisztus Szent Ágoston-i valóságára utal, mely az Egyházat nemcsak földi valóságában érti, hanem a maga isteni-emberi azonosságában. Az Egyház mindig Ecclesia de Trinitate, vagyis a Szentháromságból eredő Egyház, ezért állandóan szem előtt kell tartani a mennyei dimenzióját is, a szentháromságos Titokkal való kapcsolatában és főként a Fővel, a Krisztussal való kapcsolatában, mely átöleli egyidejűleg és történetileg is az összes megváltott testvért, akik már elhagyták ezt a világot.

Az Egyháznak ezt az isteni-emberi valóságát csodálatosan kifejezi a liturgia, amikor mindenszentek ünnepéhez kapcsolja az elhunyt hívekre való emlékezést. Ezekben a szent napokban a személyes emlékezés és az imádság révén arra hívattunk, hogy bőségesen merítsünk a szentáldozás kifogyhatatlan kincséből, mely különleges sajátosságát mutatja meg a búcsú valóságában.

Együttműködni a szentmisén való részvétel, a saját imádság, a bűnbánat, az alamizsna révén és az irgalmasság cselekedetei által a Krisztus által végbevitt megváltás művében azt jelenti, hogy a kegyelem által és a saját szabadságunkkal beilleszkedünk magába a Szentháromság művébe, mely a teremtéstől a végidőkig minden embert a vele való teljes közösségre hív. A búcsú hasonlóképpen az „egész a töredékben”, mert benne foglaltatik a teremtményi, a megváltói és a végidőre vonatkozó távlat is.

Amikor az Egyház irgalmasságának kincséből merítünk ezekben a napokban a búcsú kegyes gyakorlatán keresztül, mely ránk és szeretteinkre is vonatkozhat – írja Mauro Piacenza –, akkor megújítjuk a saját hitünket a kiengesztelődés szentségén és a szentáldozás kegyelmén keresztül, melyet illő felkészültséggel, az Egyház hitvallásával együtt, a Szentatya szándékára ajánlott imádsággal kell végezni. Ezekkel a konkrét és egyszerű gesztusokkal minden hívő újra megerősítheti az Egyházzal való teljes közösségét, megújítva az összes lelki és természetfeletti javak befogadását, melyek azokból erednek.

Ugyanakkor ezen cselekedetek által megerősödik a hitünk is. Amikor a gyóntatószékben letérdelünk és bűnbánó szívvel megvalljuk bűneinket, az isteni irgalmasságért fohászkodva, akkor nemcsak a kiengesztelődés természetfeletti kegyelmét nyerjük el, hanem a hitünk is erősödik, a kegyelem által és saját szabadságunk személyes használata jegyében. Éppen ezért menjünk, sőt siessünk a gyóntatófülkébe ezekben a napokban! Fogadjuk alázattal és áhítattal, örvendezve és nagylelkűen a teljes búcsú ajándékát és ajánljuk azt a testvéreinknek, akik átlépve az Idő küszöbét már nem tudnak tenni semmit sem önmagukért, de sokat befogadhatnak a mi szeretetünkből. A búcsú a szentek közösségében való hit hatékony és elérhető formája, mely rendkívüli hatékonysággal emlékeztet arra, hogy emberi cselekedeteinknek természetfölötti értéke van.

Piacenza bíboros levele megszólítja a gyóntatópapokat is, készséget várva tőlük. Nagylelkűen hallgassák meg a gyónókat, imájukkal kísérjék az újjászületés fürdőjében a híveket. Ez a kegyelem esőjét hullatja az Egyházra és végtelen érdemeket nyer a Magasságbeli trónja előtt. A gyóntatószékben töltött órák során sokkal több érdemet lehet szerezni, mint megannyi „szervezői összejövetelen”.

Ezekben a napokban a gyóntatószékben milyen sok alkalom van a vigasztalásra és a bátorításra, továbbá mennyi könnyet lehet letörölni, és mennyi gondviselésszerű alkalom nyílik az örök élet valóságának megvilágítására! Hogy a megbocsátásra, az irgalmasság műveiben való gyengédségre serkentsük a híveket, és így megértessük a hétköznapi zarándoklás értelmét! Teljes szívvel adjuk át magunkat a meghallgatás, a vigasztalás, az iránymutatás és a megbocsátás szolgálatának! – buzdítja a papokat levelében a pápa főpenitenciáriusa.

Ezek a napok szolgálják a hiteles lelki megújulást, hitünk igazságának felfedezését az egyszerű cselekedetekben, melyekre a spirituális hagyomány ösztönöz, mindig nyitott szívvel a Szentlélek kegyelme felé, mely bőséges gyümölcsöt terem az Egyház életében és a világ javára. A Boldogságos Szűz Mária, az Irgalmasság Anyja, minden szentek Királynéja, a Mennyország Kapuja támogassa a papok szolgálatát, legyen kegyelemközvetítő a hívek szíve felé, és szószólóként esdje ki a paradicsomba jutás felbecsülhetetlen ajándékát minden testvérünknek. Az ő boldogságuk a mi boldogságunk! – zárul Mauro Piacenza bíboros, az Apostoli Penitenciária főpenitenciáriusának mindenszentek ünnepére és halottak napjára írt levele.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír