Június 25-én Mosonmagyaróváron Veres András győri megyéspüspök a Szent László-emlékévhez kapcsolódóan ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Gotthárd-templomban, amely mellett elkészült az egykori Szent László-kápolna alapjait jelző emléktábla.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmise előtt Bodó Zoltán plébános köszöntötte a megyéspüspököt, aki Szent László ünnepéhez közeledve hangsúlyozta, hogy keresztényként és magyarként is büszkék vagyunk királyunkra, aki a maga korában Európában a keresztény uralkodók példaképe lett.

Homíliájában a főpásztor emlékeztetett arra, hogy Szent László halála után az egész ország hároméves gyászt ült. Egy dolgot emelt ki elmélkedésében a sok közül Veres András, amely a lovagkirály iránt való tisztelet alapja volt: szentként tiszteljük, mert földi életében hősiesen gyakorolta az erényeket, ezáltal szentté vált, nem csak az isteni irgalom tette alkalmassá az üdvözültek közösségére.

Veres András képzeletben visszavezette a híveket ahhoz a történelmi pillanathoz, amikor László király lett. Hangsúlyozta: nem tartotta a királyságot olyan dolognak, amellyel ő lett az első, hanem szolgálni akart; azt kereste, hogyan tud nemzete javára tenni.

Miből fakadt alázatossága? – tette fel a kérdést a szónok. – Nem abból, hogy jó politikus, jó taktikus volt, hanem a vallásosságából. Előbb volt szent életű és utána lett király. A mély hitet lengyel származású édesanyjától kapta, aki hitben nevelte gyermekeit.

László új életállapotában, uralkodói feladatai között is hívő akart és tudott maradni – hangsúlyozta a győri püspök. – Sokszor halljuk: törekszem vallásosnak lenni, de nehéz, ez a világ nem keresztény. Soha nem volt könnyű kereszténynek lenni, pedig mindnyájan, minden kulturális, politikai közegben arra kapunk meghívást, hogy megmaradjunk a krisztusi úton.

A montecassinói bencés apátnak ezt írta egyszer László király: „Bűnös ember vagyok, uralkodóként nem tudom elkerülni a bűnt.” Nem lehet bűntelenül élni a világban, de lehetséges egyre inkább szentebbül élni, a bűnt háttérbe szorítva – tanította László királyunk példája nyomán Veres András. – Aki őszintén törekszik a krisztusi életre, minden pillanatban felismeri, hogyan tud hűséges maradni a krisztusi tanításhoz. Ahogyan az efezusiaknak írt levél olvasmánya tanította: vértezzük fel magunkat az isteni erényekkel, hogy ellen tudjunk állni a kísértésnek. Olvassuk Isten igéjét, hogy átjárja gondolatainkat és cselekedeteinkben is ott legyen, hogy ne ingadozzunk.

Aki rendszeresen olvassa az evangéliumot, elmélkedik rajta, abban a Lélek működik és az adott pillanatban mindig kap segítséget – buzdította a híveket a püspök. – Fel kell vértezni magunkat a krisztusi erényekkel, mert mindnyájunkban van gyengeség, bűnre való hajlam. Akkor leszünk erősek, ha megtisztítjuk lelkünket a bűnbánat szentségével, szentáldozáshoz járulunk, hogy Krisztus lakjon bennünk. Ha vele élünk, elég erőnk lesz ahhoz, hogy tudjunk másképpen dönteni, mint a világ. Szent László a példaképünk lehet abban is, hogy közvetlen volt, odahajolt a szegényekhez: ők is tisztelték, legendák sokasága született életében is már.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke végül azt kérte, imádkozzunk azért, hogy megértsük, Krisztus hívása mindnyájunkhoz szól, és tudjunk hitvalló módon élni. Azt kívánta, hogy Szent László példáját követve tudjunk haladni a szűk úton Isten országa felé, azon az úton, amelyet Jézus mutatott nekünk, az egyetlen úton, amely az üdvösségre vezet.

A szentmise után az eső miatt elmaradt az ünnepi megemlékezés a Szent László téren, az előadásokat a templomban tartották meg.

Vida István, a mosonmagyaróvári Szent László Emlékbizottság tagja köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy huszadik alkalommal ülik meg Szent László ünnepét a városban az önkormányzat, a plébánia és a Szent László Emlékbizottság szervezésében.

Thullner István helytörténész – aki évek óta szorgalmazta az egykori Szent László-kápolna helyének megjelölését – avatóbeszédében ismertette az egybegyűltekkel a kápolna és az egykori Szent László-kultusz történetét.

A kápolnát Rauscher János óvári várnagy emeltette 1434 körül Szent Mihály tiszteletére. A magyar kápolnaként ismert kis templom a hitújítás idején többször gazdát cserélt. A katolikus magyarok 1650 körül Szent László tiszteletére újraszentelték. A 18. században temetőkápolnaként és osszáriumként szolgált. Az eredetileg gótikus stílusban épült 6x10 méter területű kápolnát 1754-ben lebontották. Támpilléres maradványai 1932-ben kerültek elő.

Thullner István elmondta, hogy a szent király emlékezete több mint 300 évre nyúlik vissza városukban. Reményeik szerint a mai emlékhely-megjelöléshez a közeljövőben méltó és szakszerű kivitelezésű, a templom alaprajzát híven bemutató történelmi emlékhely készül.

Ezt követően Szörényi László irodalomtörténész emlékezett Szent László királyra. Arany János Szent László című versének felidézésével kezdte beszédét, amelyben a költő teológiai precizitással szó szerint Aquinói Tamást idézi: „Ám a lovat és lovagját élő ember nem láthatja. Csudálatos! De csudákat szül az Isten akaratja.” Nem látja senki, de hallja a vad székely és a csángó – írja a költő. A székelyek a csatában Szent Lászlót és a Szent Szüzet hívták segítségül. Amikor Erdély és Magyarország uniója semmivé vált, amikor a nemzet alig mert remélni a függetlenségben, a szabadságban, Arany felidézi a Szent László-legendát.

Szörényi László kifejezte örömét, amiért idén együtt ünnepeljük a szent királyt és Aranyt Jánost, aki már 1849 előtt elmesélte Szent László másik csodáját: amikor a kereszténység megrendült az országban, magyar gyilkolta a magyart, a polgárháború következtében pestis dúlt, László a leghatásosabb eszközt, a magányos imát, könyörgést választotta, és ez használt: kilőtte a nyilát, és ahová leesett, ott volt a keresztfűnek nevezett gyógynövény, amelynek főzete megállította a pestist.

Szent László elevenen élt a magyar nép emlékezetében. Az irodalomtörténész Zrínyi Miklóst említette példaként, aki 16 évesen mondott egy beszédet Szent Lászlóról. Minden magyar főúr, politikus a mindenkori magyar nemzeti érdek legfőbb mennyei pártfogójának tekintette és beszédeikben példaként állították az uralkodók elé.

Az előadó saját élményét is megosztotta a hallgatósággal. A Szent István-bazilikában volt elsőáldozó, ahol mindig Fadrusz szobra mellett ült, és lassan megértette a szimbolikáját: László király egy megkoszorúzott koronát és egy kardot hordoz a kezében, annak jeleként, hogy a királyságot szolgálatnak tekintette.

A műsor zárásaként a Teatrum Ad Flexum előadásában elhangzott Arany János Szent László című műve, majd az egybegyűltek a templom előtt megkoszorúzták Lebó Ferenc Szent László-szobrát. 

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír