Az 1933. március 5-én született Walter Kasper életútja nem teljesen kivételes: más tudós teológusok mellett például a nála hat évvel idősebb Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa életpályája is hasonlóképpen alakult, ráadásul térben és időben is elég közel egymáshoz (teológiai professzor, püspök, majd római szolgálat). Kasper rövid lelkipásztori szolgálat után, már harmincegy évesen meghívást kapott a Münsteri Egyetem dogmatika tanszékére. Hat év után, 1970-ben pedig a legrangosabbnak számító teológiai fakultáson, Tübingenben folytatta munkásságát. Ekkor már neves teológus volt, számos könyve közül talán a legismertebb a Jézus Krisztusról írt munkája (magyarul: Jézus, a Krisztus, Vigilia, 1996), de az ökumenikus teológia egyre elismertebb szakembere is. 1989-ben II. János Pál pápa a rottenburg-stuttgarti egyházmegye püspökévé nevezte ki, majd tíz évre rá, 1999-ben meghívta Rómába, és kinevezte a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa titkárává, két évre rá elnökévé.

Az ökumenikus mozgalom előmozdításában, a II. vatikáni zsinat idevágó dokumentumainak létrehozásában, majd határozatainak megvalósításában oroszlánrésze volt Augustin Bea német és az ő nyomában Johannes Willebrands holland bíborosnak, illetve az e célra (már 1960-ban!) létrehozott pápai tanácsnak (akkori nevén: Keresztények Egységének Titkársága). Kasper két elődjéhez hasonló lendülettel látott munkához. Amint később egy beszélgetésben elmondta: két új feladattal kellett szembenéznie. Egyrészt korábban főleg a reformáció egyházi közösségeinek teológiai kérdései foglalkoztatták, most viszont kinyílt a szemhatára az ortodox egyházakra és más egyházi közösségekre, sőt az ő feladata lett a zsidósággal való kapcsolattartás is. Másrészt a szakteológiai kérdéseken túl számos kényes diplomáciai küldetést is el kellett vállalnia. Ilyen volt például a moszkvai pátriárkával 2002-ben keletkezett konfliktus, amikor a pápa katolikus püspökségeket létesített Oroszországban, vagy 2009-ben – hiába – óvni próbálta az anglikánokat attól, hogy nőket püspökké szenteljenek. Ökumenikus szolgálatát szépen foglalja össze 2009-ben magyarul is megjelent könyve (A hit szívverése – Egy életút tapasztalatai, Vigilia). Ebben végigtekint a különböző egyházakkal és egyházi közösségekkel való kapcsolatokon, főleg Európa szemszögéből: „Európának föl kell ébrednie, sőt talán föl kell riadnia. Vissza kell találnia önnön történelméhez és kultúrájához, vissza kell nyernie lelki és erkölcsi erejét; ismét azzá kell válnia, amivé hosszú történelme során vált.” 

Kasper 2010-ben vonult nyugdíjba, de továbbra is Rómában él, bár mint vallja, „német professzor maradt a Vatikánban is”. Nagy feltűnést keltett 2012-ben megjelent Irgalmasság című könyve azáltal, hogy a XVI. Benedek pápa lemondása után, a pápaválasztó konklávé alatt került Bergoglio bíboros kezébe a kötet spanyol fordítása. Ő pedig, a megválasztása utáni első Angelus imádság előtt Isten irgalmasságáról beszélt, éppen Kasper könyvére hivatkozva: „A napokban Kasper bíboros könyvét olvastam az irgalmasságról, aki kitűnő teológus”, majd hozzátette: „nem akarom reklámozni egy bíborosom könyvét, de az igen nagy hasznomra vált”. (A könyv magyarul is megjelent 2014-ben az Új Ember kiadásában.) Érdekes megfigyelni azt az egyre kifejezettebb szándékot, amellyel az utóbbi pápák egyre határozottabban Isten irgalmasságát állították előtérbe, kezdve Szent XXIII. János pápával, aki ennek jegyében kívánta megrendezni a zsinatot, Szent II. János Pál pápán keresztül, aki sürgette az isteni irgalmasság kultuszát, külön vasárnapot is szentelve neki, egészen Ferenc pápáig, aki 2015-ben meghirdette az irgalmasság évét. Sajátos hasonlóság: Walter Kasper püspöki jelmondata – „Veritatem in caritate” – visszaköszön XVI. Benedek pápa második enciklikájában: „Caritas in veritate”. Mindketten vallják, hogy irgalom és igazságosság összetartozik egymással. 

Idős kora ellenére Walter Kasper mindmáig igen aktív: előadásokat tart, cikkeket ír, segíti összes műveinek tizennyolc kötetre tervezett kiadását. Az utóbbi években a reformáció kezdetének ötszázadik jubileuma kapcsán több írásában foglalkozott Luther Mártonnal és a reformációval, két könyve magyarul is olvasható. Luther Mártonról szóló előadásait külön kötetben foglalta össze (Luther Márton – Az ökumené jegyében, Vigilia, 2016), majd írt egy „négykezes művet” Ulrich Wilckens nyugalmazott evangélikus püspökkel, (Felhívás az ökumenére – Utak a keresztények egysége felé, Vigilia, 2017), amelyben a legfőbb katolikus és evangélikus álláspontokat szembesítik egymással.

Hetvenötödik születésnapjára XVI. Benedek pápa személyes levélben gratulált, Bartholomaiosz ökumenikus pátriárka pedig „az ökumené áldásának” nevezte, de levelet kapott a Zsidó Világkongresszus elnökétől is. 2008-ban Kasper a Szent Péter-bazilikában tartott hálaadó szentmisét. Akkori beszédének végső szavai ma még inkább érvényesek, mint tíz évvel ezelőtt: „Ha a jövőre tekintünk, elmondhatjuk, hogy 75 év után már nincs túl sok hátra. (…) De tudjuk, hogy életünket nem veszítjük el halálunkkor, (…) hanem életünk beletorkollik a beteljesült öröm végtelen óceánjába.”

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír