Az ünnep görög neve – epifánia, vagyis megjelenés – kifejezi, hogy Isten megjelenik dicsőségében. Vízkereszt ünnepe emlékeztet tehát arra, hogy Jézus Krisztusban Isten megjelent emberként, eljött közénk és elhozta nekünk az üdvösséget. Vízkeresztkor Jézus három megjelenésére emlékezünk.

A keleti egyházakban sokáig egyet jelentett a születés és az epifánia ünnepe. Jézus születése által Isten megjelent a világban. A napkeleti bölcsek által a pogányokhoz is eljutott a Megváltó születésének örömhíre. Máté evangéliuma (Mt 2,1–12) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy az újszülött kis Jézusnak kifejezzék hódolatukat: aranyat ajándékoztak a Királynak, tömjént az Istennek és mirhát az Embernek. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar – azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13–17) szerint Jézus elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett. Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyónál a mennyei Atya szózata kinyilatkoztatta a szeretett Fiút és a Szentlélek galamb képében alászállt Krisztusra. A teljes Szentháromság kinyilatkoztatta önmagát az emberiség előtt.

Az Egyház nemcsak Jézus Krisztus megkeresztelkedéséről emlékezik meg január 6-án, hanem annak hatásairól is, amelyek között a víz megszentelése is fontos helyet kap. Vízkeresztkor hagyományosan vizet szentel a szentmise elején szertartást végző püspök vagy pap. Innen származik az ünnep közismert elnevezése. Ezt a szent hagyományt őrzi a bizánci egyház is, mégpedig kettős formában. Vízszentelés ugyanis nem csupán az általában január 5-én nagy alkonyati zsolozsmával végzett Szent Bazil Liturgiája végéhez kapcsolódik, hanem a január 6-ai Szent Liturgiához is. Az előesti vízszentelés a görögkatolikus egyházban a templomokban történik, január 6-án néhány pap és a püspök a folyókhoz is kimegy, hogy megszentelje azok vizét, ezáltal még inkább bekapcsolódva a Jézus Krisztus megkeresztelkedésekor megvalósult eseménybe. „Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt” (vízszentelési sztihira).

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1–12). Jézus ezzel a cselekedettel kinyilvánította isteni erejét: „Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne” (Jn 2,11). Ebben a csodában Isten megmutatja dicsőségét, hogy az embernek segíteni akar, meg akarja menteni és végül meg akarja váltani.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyókeddig (a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző nap) tartó farsang is.

Vízkeresztkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat; valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat. Szokás szerint a házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat („Krisztus áldja meg e házat”).

„Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1,29–34). Vízkereszt ünnepe megmutatja nekünk, hogy Isten minden emberhez elküldte Fiát, hogy a megváltó Jézus születésével elhozza számunkra az üdvösséget, az örök élet reményét. Adja meg nekünk, hogy lássuk kezdeményezését, a jeleket, amelyek által vezetni akar minket.

Az ünnepen és azon túl is fordítsuk szívünket a megjelenő Isten felé, hogy megláthassuk életünkben kegyelmi ajándékait!

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Kép: Paolo Schiavo: A bölcsek imádása (1428–33)

Magyar Kurír