A fatimai Szűzanya tiszteletére és Boldog Batthyány-Strattmann László emlékére épült oladi templom cursillós csoportja az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az idei esztendőben is zarándoklaton vett részt. Augusztusi összejövetelünk keretében a velemi Szent Vid-kápolnához zarándokoltunk el. Zarándokutunkon templomunk plébánosa, Gaál Sándor atya is elkísért bennünket, velünk tartottak a cursillón még részt nem vett családtagjaink is.

Velem község – a kőszeghegyaljai települések egyikeként – a Kőszegi-hegység lábánál, Szombathelytől 24 km-re fekvő kis település. A falu éghajlatáról, nevezetességeiről, történelmi múltjáról, a településen végzett régészeti feltárásokról zarándoklatunk elején Molnár Tímea cursillista testvérünk mesélt nekünk. Tímeától hallhattuk, hogy a település éghajlatát a falu fölött húzódó hegyek nagymértékben befolyásolják. Velem az ország egyik legcsapadékosabb tája, a napsütéses órák száma nagyon alacsony. szubalpin klímájának köszönhetően gazdag a növényvilága. Az erdő alacsonyabb részein tölgyesek, bükkösök, nyírligetek követik egymást. 600 méter felett répa- és feketefenyők, luc fenyvesek és jegenyefenyők terülnek el. A fenyők közt itt megtalálható a legértékesebb, a vörösfenyő, amely lombhullató. A Velem határában meghúzódó gesztenyésnek köszönhetően a falu jeles eseménye a minden év októberében megrendezésre kerülő gesztenye ünnep. A faluban található Faragótábor Népművészeti Stúdió kézműves programoknak ad otthont.

Tímea egy kis időutazásra is hívott bennünket, amelynek során megtudtuk, hogy a terület legjelentősebb időszaka a kelták megjelenésével kezdődött, Krisztus előtt a IV. század elején. Velem területére és a környező hegyekbe évszázadokon keresztül óriási néptömegek áramlottak a népvándorlás idején, de a későbbi korokban is, ezért gazdag és változatos ennek az országrésznek a múltja. A tárgyi emlékek legjelentősebb lelőhelye nem a falu, Velem, hanem a község feletti 568 méter magas Szent Vid-hegy. A hely felfedezése a kőszegi régész, Miske Kálmán érdeme, aki 1896-ban saját költségén, majd állami pénzen vezetett itt ásatásokat. Nagyrészt Velemből származó magángyűjteménye ma a szombathelyi Savaria Múzeumban látható. A régészeti ásatások leglátványosabb eredménye egy arany diadém volt, amelynek kora Kr. e. XI–IX. századra tehető. A királynői fejdísz alapján feltételezhető, hogy a hegyen valaha királyi központ működött. Velem nevét először 1279-ben említik írásos dokumentációban, akkor még W-vel, Welemként írva.

Zarándokutunk célpontja, a Szent Vid-kápolna, valószínűleg egy középkori vár helyén épült. A Szent Vid tiszteletére épült kápolnára vonatkozó írásos utalást először 1561-ből, majd azt követően 1674-ből találhatunk. A kápolna mai alakját az 1858. évi átépítéssel nyerte el. A XVIII. századtól kezdődően a környékbeliek búcsújáróhelyként is látogatták a kápolnát, ez mind a mai napig így maradt. Perenye népe az 1849-es nagy kolerajárvány idején fogadalmat tett, ha megszűnik a járvány, minden esztendő szeptemberében, a Fájdalmas Szűzanya ünnepét követő második vasárnap gyalog elzarándokolnak Szent Vid-kápolnájába a Szűzanya tiszteletére hálából, hogy megszabadultak a sok halálos áldozatot követelő járványtól. Fogadalmukat mind a mai napig megtartják.

A kápolnába érve imádkoztunk azért a kegyelemért, hogy felismerjük Isten irántunk való szeretetét, s hogy ezt a szeretetet tovább adva tudjuk ragyogóvá, derűssé tenni embertársaink életét. Felajánlottuk imáinkat az Egyházért, minden keresztény testvérünkért, a hit ajándékáért és hitünk növekedéséért.

Imádkoztunk hazánk lelkipásztoraiért, köztük azokért, akik az elmúlt évszázadok alatt szolgáltak e templom falai között, hirdették az evangéliumot és szolgálták a Menyei Atyát és e település római katolikus hívő közösségét.

A kápolna történetét és Szent Vid életét Mikolás Attila atya, a kőszegi Jézus Szíve templom káplánja mutatta be nekünk. Attila atya Szent Vid életéről elmondta, hogy Vid (Vitus) hazája Szicília volt. Atyja pogány volt, nevelői Crestentia és férje, Modestus azonban kereszténynek nevelték Videt, és 12 éves korában titokban megkeresztelték. Diocletianus római császár keresztényüldözése idején a helytartó felszólította atyját, hogy beszélje le fiát a keresztény hitről. Vid azonban a fenyegetések, éheztetés és vesszőzés dacára állhatatos maradt a keresztény hitben. A hagyomány szerint angyal szabadította ki börtönéből és vezette nevelőivel együtt Itáliába. Diocletianus császár magához hívatta, hogy gyógyítsa meg beteg fiát. Vid meggyógyította a fiút, de a hálátlan császár ennek ellenére bálványimádásra akarta kényszeríteni, melynek Vid ellenállt. Emiatt börtönbe vetették. A legenda szerint, az éjszakai sötétben, a tömlöcben nagy világosság támadt, a láncok maguktól estek le Vid kezéről. Ezután a császár égő kemencébe, katlanba vettette, ahol szurokban főzték meg Videt, nevelőszüleivel együtt 305-ben.

A kápolna történetének és Szent Vid életének bemutatása után Sándor atya szentmisét mutatott be. Szentbeszédében párhuzamot vont Keresztelő Szent János és Szent Vid vértanúsága között. Kérte e két vértanú szent közbenjárását, hogy az ő példájukat követve tudjunk állhatatosak maradni hitünkben.

A délután folyamán a Velemben található, a tulajdonos, Novák Tamás nevét viselő üdülőfaluba, Novákfalvára látogattunk el. Itt Unger Ilona történelemtanár, a Kőszegi Árpád-házi Szent Margit Gimnázium nyugdíjas igazgatónőjének élő történelemóráját hallgattuk meg, melynek keretében beszélt nekünk magyarságunkról, gyökereinkről és történelmi múltunkról.

A nap végén, miután hálát adtunk a kapott kegyelmekért, fáradtan, de lelkiekben gazdagon tértünk haza, szívünkbe zárva azon gondolatokat, melyeket zarándokutunk elején Phil Bosmans nyomán így fogalmaztunk meg: „A cursillos kirándulás lehetőség arra, hogy meghalljuk a csöndet, a természet halk, csodálatos hangjait, azt, amit a szél az erdő fáinak suttog, azt, hogy miért zümmögnek rendületlenül a méhek, és hogy dalaikban miről énekelnek a pacsirták. Ha ezen az úton járunk, akkor egy olyan érzéssel találkozhatunk, amely a városok zajában és a mindennapok zűrzavarában elveszik: találkozunk magával a boldogsággal. Aki a csend szavára hallgat, az lelke mélyén egy titokzatos hangot fog meghallani, egy idegen, mégis bizalmas, egy halk,  de beható hangot. A hanggal folytatott párbeszédben magunkra találunk. Cursillos kirándulás: figyeljünk a csöndre, és jussunk el önmagunkhoz! Az út, melyet meg kell tennünk, nem lesz hosszú. Ez a távolság, lényünk külső burka és benső világunk, a szívünk között van. Ha ott nem a béke honol, akkor sehol a nagyvilágban, töltsük napjainkat bárhol, nem leljük meg az örömöt. Ha viszont szívünket béke tölti el, mehetünk oda, ahova csak akarunk, kirándulásunk csodálatos lesz!”

Szívből jövő szeretettel kívánom valamennyi cursillista testvérem nevében is mindazoknak, akik ezt a beszámolót olvassák, hogy töltse el szívüket a béke, a szeretet, s hogy a csendben, lelkük mélyébe nézve hallják meg mindannyian Isten nekik szóló üzenetét.