Amióta István király, utód nélkül maradván, felajánlotta országát a Szűzanyának, Magyarország is Mária népe.

 A katolikusok hite szerint a Boldogságos Szűzanya a történelem során több helyen is megjelent, figyelmeztetve az emberiséget, hogy térjen vissza Istenhez. Csíksomlyó, Mariazell, Máriapócs, Lurd, Guadeloupe, Medju­gorje is ilyen zarándokhelynek számít.

„Ha tudnátok, hogy mennyire szeretlek titeket, örömötökben sírnátok” – áll egy medjugorjéi feliraton, melyet a világ több nyelvére lefordítottak mint egyetemes üzenetet. Medjugorje szláv eredete szerint hegyek között meghúzódó helységet jelent, Bosznia-Hercegovina területén található, Mostartól 25 kilométernyi távolságra.

1981-től változott meg a Mária mennybeviteléről elnevezett plébánia élete, amikor a vallomások szerint a Szűzanya hat gyermeknek megjelent. Ők fiatal hölgyet láttak gyermekkel a karjában, aki kezével integetett, hogy menjenek közelebb. Meglepetésükben és félelmükben nem mertek hozzá közeledni. A látnokok tanúságtétele szerint attól a naptól kezdve mindennap megjelent nekik, bárhol is tartózkodtak. A harmadik napon, június 26-án hangzott el az első felhívás a békére: „Béke, béke, béke – és csak béke! Békének kell uralkodnia az ember és az Isten és az emberek között is!” A jelenések arra késztették a környéken, később a világ más részein lakókat, hogy egybegyűljenek és imádkozzanak.

Hamarosan elkezdődött a látnokok, családjaik, a helybeliek, a papok zaklatása. A gyermekeket rendőrségi és pszichiátriai vizsgálatoknak vetették alá, azonban minden azt bizonyította, hogy egészségesek. Az akkori medjugorjéi plébánost, Jozo Zovko ferences papot három és fél év börtönre ítélte a kommunista bíróság.
Az évek folyamán a közönséges falusi plébánia a világ egyik legnagyobb imahelyévé változott. Az első húsz évben több mint húszmillió zarándok látogatta meg. A Szűzanya üzeneteibe foglalt kérések ugyanazok: béke, hit, megtérés, imádság és böjt.

A márciusban Székelyföldről (a berecki Dimény Ibolya szervezésében) induló 19 tagú kis csapatunkat a hercegovinai határátkelőhelyen megállították – ennek a kis éjszakai várakozásnak köszönhetően reggel megcsodálhattuk az elénk táruló panorámát: a Békási-szoroshoz hasonló magas kősziklákat, állóvizeket és folyókat, a hegyeket átszövő alagutakat. Sajnos, a lakott területekhez közeledve ren­geteg szemetet láttunk az utak mentén, és a há­ború nyomai is visszaköszönnek a tömbházak oldaláról (látni lehet a golyók, becsapódott lövedékek helyét).

Sajátos képet mutat Szarajevó. Túlnyomóan bosnyákok, ezenkívül szerbek és horvátok lakják. A város egyedülálló légkörét a történetét alakító négy vallási csoport – római katolikus, ortodox kereszténység, muszlim és zsidó vallás – által hátrahagyott épített és más kulturális javak adják. Az útikönyvek szerint a világ egyetlen városa, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található. Az első európai főváros, amelynek utcáin villamos járt. És a nagyvároshoz kötődik az első világháború kitörése is. Tovasuhannak a mecsetek, mi meg az autóbusszal folytatjuk kacskaringós, fölfelé kapaszkodó utunkat Medjugorje felé.

A zarándokhelyre érve rengeteg emberrel találkoztunk: legtöbben a kéttornyú, központi templom felé tartottak. Számos helyen építkeztek. Szálláshelyünk családi panzió volt: emeletes ház, külön ebédlőbejárattal, két-három ágyas szobákkal. Az ebéd mindig háromfogásos volt, a háziasszony finom házi süteménnyel kedveskedett a vendégeknek, az asztalról nem hiányzott az áfonyapálinka és az ebéd utáni bor sem. Csapatunkban többen voltak reformátusok, idősebbek is. A korelnök egy 75 éves, Felső-Háromszékről érkező hölgy, aki negyedszer járt Medjugorjéban, s bár segítséggel, de megmászta a két magas hegyet – köztük a Krizevacot, a jelenesék hegyét. Több busznyi román zarándokkal találkoztunk, köztük csángókkal, akik Moldvából jöttek. Velük egy épülőfélben levő, inkább mesebeli kastélyhoz hasonlítható épületnél találkoztunk, amikor a házigazdák – Patrik és Nancy – elmesélték, hogyan kerültek Medjugorjéba.

Ha nem a magam szemével láttam és fülemmel hallottam volna, akkor azt gondolnám, hogy valami hollywoodi filmtörténetbe csöppentünk bele, annyira mesebelinek tűnt az előttünk levő, mosolygós, fehér hajú házaspár története. Egy szegénységből dúsgazdagságba felkapaszkodó férfi, Patrik négy, különböző házasságokból származó gyermekkel. Harmadik feleségével – az ő kérésére – hatévi együttélés után a levegőben, helikopteren házasodik össze. Nancy egyházi házasságot szeretne, a férje elintézi, hogy érvénytelenítsék az első két házasságot, és egyházilag is összeadják őket. A pénz a legfontosabb az életében. Közben a négy gyermeknek is kicsúszik a lába alól a talaj: egyik kábítószerfüggő lesz, a másik alkoholista, a lánya többször megy férjhez, majd elválik, a legkisebbet meg sem keresztelték. A feleség unszolására elutaznak Medju­gorjéba, ahol megérinti a sok zarándok látványa és a hely kegyelme.

Visszatérnek Ameriká­ba, eladják vagyonukat, és a zarándokhelyen építkezésbe kezdenek: több mint száz férőhelyes fogadót építenek, ahol vendégül látnak papokat, zarándokokat. A kastélyt magyar dizájnmester tervezte és román építészmérnök felügyeli, csak romániai munkásokkal dolgoztat­nak. Azért – mondják –, mert nagyon vallásos nép a román. Hetente jönnek autóbuszokkal zarándoklatra. Húsz év után pedig született egy közös fiuk: Emmánuel (jelentése: velünk az Isten).

A másik nagy élmény a Cenacolo Közösség megismerése, a kábítószer-függőségből kigyógyult fiatalok faluja, ahol hatvan ház épült az utóbbi években. A világ minden tájáról érkeznek fiatalok, akik szeretnék megváltoztatni életüket.
Szinte lehetetlen szavakba foglalni mindazt, ami Medjugorjéban fogad: háború helyett új, békés világot teremtenek. Bennünk is az fogalmazódik meg, ami szinte minden zarándokban: ide még vissza kell térnünk!

Józsa Zsuzsanna
Háromszék

hitvilág  

2014.04.17. | 05:51 Zarándokúton Medjugorjéban