A Szentírás alapvető tanítása, Jézus szava és példája egyértelműen vallja, hogy életünk tragikus eseményeiben nem szabad egyoldalúan bűntetést látnunk.

Márcsak azért sem, mert mindnyájan bűnösök vagyunk és akit megkímélnek a különféle sorscsapások, ne higgyük, hogy ez ártatlanságáról tanúskodik. Jézus a bűnösök kedvéért jött a földre és senki sem büszkélkedhet azzal, hogy nincs szüksége a megbocsájtó irgalomra. Ebben azonban csak azok részesülnek, akik a bűnbánat ruhájában lépnek Isten színe elé.

A múlt szemlélete mindenkit meggyőzhet az emberi haladás fölfelé ívelő irányáról. Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy közben vannak visszaesések, hullámhegyek és hullámvölgyek. Érvényes ez a megállapítás elsősorban az emberiség erkölcsi életére. Anélkül, hogy a múltat megszépítő emlékezés csapdájába esnénk, nyugodtan állíthatjuk: nem lehet minden nemzedék erkölcsi élete közé egyenlőségjelet tennünk. Az erkölcsi kultúra foka pedig attól függ, hogy milyen normák szabályozzák és ezeket miként tartják be az emberek.

Tagadhatatlan, hogy az utóbbi száz esztendő alatt olyan irányba fordult az emberiség élete, elsősorban Európában és Amerikában, amely a keresztény értékrend részleges elvetését eredményezte. Ennek során tudományosnak hangzó jelszavakkal a tömegek magatartását meghatározó közszellem segítségével igyekeztek kioltani az emberekben a bűn iránti ézéket. Márpedig nincs veszedelmesebb a bűntudat elvesztésénél.

A bűneit el nem ismerő, a bűneiben elmerülő világ hasonlít ahhoz a beteghez, aki nem akarja tudomásul venni a baját és a gyógyulást biztosító terápiát. Orvostudományunk legyőzte a fertőző betegségeket, de az erkölcsi életet romboló bűnökkel szemben ma is tehetetlen. Mert tudnunk kell, sem a jó, sem a rossz nem marad az egyes emberben. Továbbhat a környezetére, jobbá vagy rosszabbá teszi őket. Segítséget csak a bánat jelenthet.

Ez akadályozza meg a bűnök felhalmozódását és "környezetszennyező" hatásait. A bűnbánat tereli életünket az isteni törvények medrébe és ezzel megment a mocsárba fulladás veszedelmétől. A partok és gátak nemcsak az árvíztől óvnak meg, hanem biztosítják a vizek előre tartó sodrását. Ez a feladata az isteni törvényeknek és ilyen értelemben kell értékelnünk őket.