Siess, ó boldog vértanú,
köszöntsd győzelmed ünnepét,
ma nyerted véred díjaként
fejed köré a koszorút.
A világ éjéből e nap
bírót, bakót mikor levert,
téged fénylő egekbe vitt,
és Krisztus nyájához sorolt.
Most angyalok közt van helyed,
s fehér ruhában tündökölsz:
tisztára mostad, hős tanú,
véred patakját ontva rá.
Állj mellénk, könyörgő szavad
Krisztus kegyelmét esdje le:
hajoljon hozzánk kegyesen
s oldjon fel vétkeink alól.
Csak kis időre szállj közénk,
Krisztus kegyét terjeszd ki ránk.
A bűntől terhelt szíveket
bocsánat könnyebbítse meg.
Atyát, Fiát s Vigasztaló
Lelkét dicsérjük szüntelen,
ki dicsőséggel koronáz
örökre téged odafenn. Ámen.

Válasz

Istenünk, te úgy akartad, hogy Keresztelő Szent János születésében is, halálában is Fiad előfutára legyen, és a vértanúságot is vállalja az igazság és az erkölcs védelmében. Add, hogy példája szerint mi is állhatatosan helytálljunk tanításod megvallásában. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Válasz

Keresztelő János szerepe kiemelkedik az útkészítésben, és utat mutat nekünk az igazság melletti kiállásban is, akár vérünk ontásáig.

Tiszteletreméltó Szent Béda áldozópap szentbeszédeiből

(Hom. 23: CCL 122, 354. 356-357)
Jézus születésének és halálának előfutára.
Az Úr születésének, igehirdetésének és halálának boldog előfutára az égiek előtt is méltón tett tanúságot küzdelméről; ahogy a Szentírás mondja: Bár az emberek szerint kínokat szenvedett, halhatatlansággal teljes mégis reménye (vö. Bölcs 3, 4). Méltán ünnepeljük mennyei születésnapját díszes ünneppel, hiszen maga tette ünnepélyessé szenvedésével, és ékesítette fel piros vérének ragyogásával. Méltán tiszteljük emlékét lelki örvendezéssel, hiszen az Úr mellett tett tanúságot a vértanúság pecsétjével szentesítve azt.
Nem szabad ugyanis kételkednünk abban, hogy Szent János a börtönt és a bilincseket Megváltónkért vállalta. Az ő tanúságtevő előfutára volt, és érte adta életét is. Bár üldözője nem követelte tőle, hogy Krisztust megtagadja, hanem hogy hallgassa el az igazságot. Ő mégis Krisztusért halt meg.
Krisztus ugyanis maga mondja: Én vagyok az igazság (Jn 14, 6). Krisztusért ontotta vérét, aki az igazságért áldozta fel magát; ő, aki Krisztus születéséről, igehirdetéséről, keresztségéről előbb a saját születésével, igehirdetésével és kereszteléssel tett tanúságot, előre jelezte a szenvedését is, amikor megelőzte őt a szenvedésben.
Ez a kiváló és nagy férfiú a bilincsek hosszan tartó, nyomasztó terhe után földi életének végét vére ontásával pecsételte meg. Aki az égi béke szabadságának a jó hírét hirdette, azt a gonoszok bilincsbe verik; aki a világosság tanújaként jött, azt a börtön homályába zárják; őt, aki méltó volt arra, hogy maga a Világosság, Krisztus égő és világító lámpának nevezze (Jn 5, 35). A saját vére kereszteli meg azt, akinek megadatott, hogy megkeresztelje a világ Megváltóját, hallja fölötte az Atya hangját, és láthassa a leszálló Szentlélek ajándékát. De nem esett nehezére, sőt könnyű és kívánatos volt számára, hogy ideigtartó kínokat szenvedjen az igazságért, mert tudta, hogy ezekért az örök boldogság jutalma vár rá.
Az ilyen kiválasztottak kívánatosnak tartották, hogy a természeti kényszerűségből elkerülhetetlenül fenyegető halált Krisztus nevét megvallva, az örök élet koszorújával együtt várják. Jól mondja erről az Apostol: Nektek az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyetek Krisztusban, hanem szenvedjetek is érte (Fil 1, 29). Azért mondja Krisztus ajándékának, ha a választottak érte szenvednek, mert ugyancsak ő tanítja: Ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk (Róm 8, 18).

Válasz

Az ünnephez „nyakazásos” hiedelmek tapadtak. A vértanú levágott fejét kifaragták és tálra helyezték, vagy tálra festették. E kegytárgyat fejfájás gyógyítására vélték alkalmatosnak. A fejfájósok általában Keresztelő János és más lenyakazottak közbenjárását kérték. Az ország különböző részein illő módon úgy tartották, hogy e napon nem jó dolog szabni, vágni. Egyik helyen nem ettek semmi olyant, aminek feje van, mondjuk, káposztát, másutt viszont épp ez volt az előírt étek (gyümölcsféle, mindenekelőtt dinnye.) Tragikomikusan hangzik, de a káposztafejek növekedéséért épp hozzá és az ugyancsak lefejezett Bertalanhoz imádkoztak.

Keresztelő János fővételének gyászos magyar vonatkozása is van. Ez a nap jelzi a naptárban a középkori magyar állam bukását: 1521. augusztus 29-én foglalta el a török az ország kapuját, Nándorfehérvárt, 1526. augusztus 29-e a megsemmisítő mohácsi csatavesztés dátuma, 1541. augusztus 29-én került az ország fővárosa, Buda is a török hatalmába majd 150 esztendőre. Az egybeeséseket már a kortársak is baljós jelnek tekintették, az utókor pedig éppen ezért mély gyászban ülte meg e napot (a mohácsi csatavesztést a nap liturgiájába a római egyház is beépítette). Az egybeesések tényleg meglepőek, de vegyük figyelembe, hogy a magyar-török háborúk idején a hadivállalkozások csúcsideje augusztus végére esett; a töröknek, ha az őszi esőzések előtt haza akart térni, ekkorra már ki kellett csikarnia a döntést. Az sem kizárt azonban, hogy Szulejmán szándékosan választotta a fejvesztett szent keresztényekre nézve baljós emléknapját stratégiailag döntő csaták megvívásának időpontjául. Hiszen hadjáratait is mindig ugyanaznap, birodalma egykori, keresztény patrónusának, Szent Györgynek a neve napján indította Magyarország ellen.

Válasz