Írországi Szent Kolumbán apát



Ezek a szent férfiak, akik Isten barátai lettek,
és Isten igazságának hirdetése által
szereztek dicsőséget maguknak.



Testvéreim! Ma rendhagyó módon nem az előírt I. Szent Kelemen vértanú pápáról kívánok pár szót ejteni, hanem a nap egy másik szentjéről Szent Kolumbán apátról. Hamarosan a mi Urunk, Jézus Krisztus születésének ünnepét fogjuk ünnepelni egy hónapon keresztül, az Ő születését egy egész világ várta és égi jelek kísérték, mégis szűk körben, romos istállóban jött világra. Szent Kolumbán is hozzá hasonlatosan a távoli Írország szigetén látta meg a napvilágot és már az ő születését is jelek előzték meg. Édesanyja állapotosan egy éjszaka látomást látott álmában, és ebben úgy látta, hogy a napot hordja méhében, amely majd bevilágítja az egész földet. A bölcsek megvitatták a látomást és megállapodtak abban, hogy ez a születendő gyermek lesz és olyan kiváló tulajdonságokkal fog bírni, hogy személyisége befogja világítani népének jövőjét. A jóslat és a látomás valóra vált, sőt túl is szárnyalta a valóság az álmot. Szent Kolumbán ugyanis nem csak az íreknek, hanem Nyugat-Európa sok népe számára elvitte Jézus Krisztus világosságát. Pedig üldözték királyok és egyszerű emberek is, ő azonban nem vesztette hitét, nem tágított attól egy pillanatra sem. Olyan bizonyossággal hirdette Isten országát, mintha maga is látta volna János apostol látomását, amelyben az Emberfia fehér felhőn ülve, aranykoronát visel és kezében éles sarlót. Ez a sarló Kolumbán apát volt, amerre járt, amerre meglendítette sarlóját aratott. Százával mentek eléje és tértek meg pogányabbnál pogányabb emberek. Egyszer amikor fogságban volt társaival a királyné utasítására csak egy vak és a felesége láthatta el őket élelemmel nehogy további embereket térítsen meg a hitnek. Erre Kolumbán apát visszaadta a vaklátását és ezzel is Isten dicsőségét hirdette. Egy másik alkalommal elfogyott a vizük az Alpok erdeiben és már két napja szomjaztak, amikor látta társai csüggedését, rájuk szólt, hogy kaparják meg egy közeli sziklafal oldalát. Azok ugyan értették, hogy miért, de megtették és a sziklából olyan forrás fakadt, amelyből még ma is folyik a víz 1400 év elteltével. Bár merre lendítette kését, mindenhol beért fürtöket szüretelt le vele. A csodák csodáit követte el, de soha nem hivalkodásból, előny szerzésből, hanem mindig mélységes hódolattal és alázattal Isten iránti szeretetében. Ahogy a zsoltárban is olvashatjuk: "Örvendjen a mező, és minden ami rajta van. Ujjongjon az erdő minden fája az Úr színe előtt, mert eljön, hogy ítélje a földet," Szent Kolumbán apátban valóban valami mennyei jött le a sötét földre. A madarak körülvették amikor hívta őket, ha társainak elszakadt a lábbelije medve hozott nekik szarvasbőrt, hogy újat készíthessenek. Véghez is vitte, amiért ideszületett erre a világra, hogy fénylő napja legyen a népeknek, zarándoklása során. Ezért így imádkozzunk: