GECSEMÁNÉ
(Annette von Droste-Hülshoff - Fükő Dezső)

A Gecsemáné kertjében, ahol
szemét lehunyva borult Krisztus arcra,
- az esti lég csak sóhaját kavarta
s egy csermely, tükrén sápadt kép a hold,
csak panaszt zúgott egyre halk morajjal,
eljött az óra. hogy egy síró angyal
az Isten trónusától földre szállt
és hozta már a keserű pohárt.
S az Úr előtt felrémlett a kereszt.
Megtörve látta függni rajta testét,
s hogy tagjait mint kötelek erezték
a megfeszült inak - mind látta ezt.
A szögeket is látta már meredni
s fején a véres töviskoronát,
míg távolból a sűrű légen át
a haragvó menny kezdett el dörögni.
A fán, amelyre felfeszítették,
a vére cseppje csöndesen aláfolyt.
Felsóhajtott, és minden pórusából
ömlöt a verejték.

Sötétedett. Mint szürke tengeren,
a komor égen fénytelen nap úszott
s alig mutatta töviskoszorúzott
fejét haláltusában rángni fenn.
A három embert a kereszt tövében
gomolygó szürke ködbe veszve látta,
de hallotta, hogy mennyire ziláltak
és köntösük hogy csattogott a szélben.
Ó, volt-e még ily forró szeretet?
Mert ismerve és felismerve őket,
az Ember Fia szíve lánggal égett,
s egész testében verítékezett.

Kihunyt a nap, fekete füst maradt
s elnyelt keresztet, sóhajtásokat.
Egy bősz vihar sem fogható irtózat
a csendhez most a csillagvesztett mennyben;
Üres, kiégett kráter lett a föld,
magából minden életet kiölt,
csak fentről szólt a tompa hangú szózat:
„Én Istenem, miért hagytál el engem?!“
Halálhoz ekkor Krisztus ily közel,
elcsüggedt, síró arca mily fehér,
s verítéke vér.
S remegve nyílt a Tűrő ajka szóra:
„Atyám, ha lehet, tőlem ez az óra
hadd múljon el!

Villám csapott az éjbe: a kereszt
mártírjegyekkel égve fényben úszott,
és millió kéz ráfonódva kúszott
a fán, amelyet többé nem ereszt,
Kezek, kezecskék - ó, ki tudja, honnan? -
s világra sem jött lelkek millióan
szikrázva mind a Krisztusfőre hulltak;
a földből feltört könnyű pára holtak
könyörgő sóhajtásának hatott.
És Krisztus ekkor égi szerelemnek
tüzét érezve szólt: „Atyám, legyen meg
a te akaratod!“

Holdfényes ég; egy liliomra hajnal
Szórt harmatot a Megváltó előtt,
S a kelyhéből kilépett most az angyal
Hogy erősítse őt.